Hétfőig lehet munkáltatói adómegállapítást kérni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalók legkésőbb február 2-ig nyilatkozhatnak arról, kérik, hogy munkáltatójuk készítse el személyijövedelemadó-bevallásukat.


Ezzel a lehetőséggel azok élhetnek, akik kizárólag egy munkahelyről kaptak az elmúlt évben adóköteles jövedelmet. A munkáltatói adómegállapításról az adózók április 30-ig igazolást kapnak, ezután nincs egyéb teendőjük. Tavaly csaknem 870 ezer adózó szja-bevallását készítette el munkáltatója.

Ha a munkáltató nem vállalja az adómegállapítást, lehetőség van a NAV közreműködésével készülő egyszerűsített bevallásra – ezt február 16-ig lehet kérni -, amelynek révén ugyancsak egy nyilatkozat kitöltésével letudható az adóbevallás.

Bármely bevallási módot választja is valaki, február 2-ig meg kell kapnia a kifizető igazolását a tavalyi jövedelemről és az év közben levont adóelőlegről. Az igazolás tartalmazza azt is, ha az adózó a NAV közreműködését kérheti. Erről minden részletet itt tudhat meg.

A munkáltatói adómegállapítást a 14NY29-es, az egyszerűsített bevallást a 1453NY jelű nyilatkozatban lehet kérni. Az szja-bevalláshoz szükséges nyomtatványok a NAV honlapján és ügyfélszolgálatain elérhetők.

(Forrás: MTI)

EKAER lépésről lépésre – Összefoglaló e-könyv

Érintett vagyok-e az EKAER bejelentésben?
Hogyan regisztrálhatok?
Milyen módon tudom megtenni a bejelentést?
Megteheti a bejelentést helyettem a fuvarozó?
Mi az a kockázati biztosíték?
Milyen mértékűek a büntetések?

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.