A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rendezvényeken a résztvevőknek adott szóróajándék, legfeljebb a rendezvény összes költségének 10 százalékáig adómentes – tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.
Az adóhatóság kifejti: a nyár a fesztiválok, falunapok kiemelt időszaka, ezeken a rendezvényeken általában nincs belépődíj, a nagyközönség ingyen vehet részt rajtuk. Sok esetben ingyenesen ételt és italt is biztosítanak a szervezők a nézőknek, közreműködőknek.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályozza a helyi és nemzetiségi önkormányzat, egyesület, alapítvány és egyház által szervezett kulturális, hagyományőrző, sport, szabadidős és más hasonló közösségi rendezvényen nyújtott szolgáltatások adókötelezettségét is.
A lakosság, közösség széles körét érintő, nem zártkörű, egységes részvételi feltételekkel szervezett rendezvényen a helyben nyújtott szolgáltatás, helyi fogyasztásra juttatott étel, ital adómentes juttatás, így azzal kapcsolatban sem a magánszemélynek, sem a rendezvény szervezőjének nincs adófizetési kötelezettsége.
Szintén adómentes – legfeljebb a rendezvény összes költségének 10 százalékáig – a résztvevőknek adott szóróajándék, például póló, kitűző. Az ingyenesen fellépők, közreműködők részére biztosított étkezés is adómentes juttatás – írja közleményében a NAV.
(MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!