A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Szép-kártya és Erzsébet-utalvány, a plázastop és a készülő trafiktörvény egyes pontjai is kiüthetik a biztosítékot Brüsszelben. A nemzetgazdasági tárca által a kormánynak készített, az index birtokába jutott jelentés szerint az Erzsébet az unió szerint állami monopóliumot jelent – holott a brüsszeli vélemény még azelőtt született, hogy kiderült volna: a kormány egyes szociális segélyeket is a kártyára utalna.
Az NGM öt forgatókönyvet készített a megszüntetéstől a kártya megvédéséig. Dohány- és plázaügyben várhatóan engedni fogunk.
Hazánk ellen jelenleg három kötelezettségszegési eljárás folyik, a bírák nyugdíjazására, az adatvédelmi hatóságra és a jegybankra vonatkozó magyar törvényeket kifogásolta az Európai Bizottság (emellett van egy negyedik ügy, a túl magas folyó költségvetési hiányok miatt 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás, amivel majdnem félmilliárd eurót is bukhatunk).
Van azonban további három gazdasági terület, amely – részben még csak tervezett – szabályozásait szintén aggályosnak tartják, ezekben még nem kötelezettségszegési eljárás, csak előzetes, úgynevezett pilot vizsgálat folyik.
Egy az index birtokába került nemzetgazdasági minisztériumi jelentés szerint a három ügyből – a cafeteriarendszer átalakítása, a plázastop és a dohánykereskedelem állami monopóliumát jelentő trafiktörvény – az előbbi, a Szép-kártya és Erzsébet-utalvány bevezetését jelentő új cafeteria-szabályozók jelenthetik a legtöbb problémák.
Kártyabajok
Mint ismert, a parlament tavaly két új cafeteria-elemet vezetett be: a Széchenyi pihenőkártya (Szép-kártya) a korábbi üdülési csekket váltja ki, míg az Erzsébet-utalvánnyal a hideg- és melegétkezésre adható utalványok rendszerébe hoztak új, államilag működtetett elemet. A piaci szereplők szerint ez lényegében államosítást jelent, ezért a három nagy étkezésiutalvány-kibocsátó vállalat, a Sodexo, az Edenred és a Le Chèque Déjeuner az NGM dokumentuma szerint március 23-án azt közölte: tiltott állami támogatás elleni eljárást kezdeményeztek a cafeteria-ügyben.
További részletek az index.hu-n.
Forrás: index.hu
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!