Illetékmentesen kérhető adófizetési kedvezmény
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az év első napján hatályba léptek az adófizetési kedvezményi eljárásokat érintő új szabályok. Magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére illetékmentes lesz a fizetési kedvezményre vonatkozó eljárás és a kérelem elbírálása sürgőségi eljárás keretében is kérhető.
A fizetési kedvezményre vonatkozó elsőfokú adóigazgatási eljárás magánszemélyek és egyéni vállalkozók számára illetékmentes lett. Az egyéb gazdálkodó szervezetek esetén azonban az illeték összege 10 ezer forintra emelkedik. A fellebbezés benyújtása ugyanakkor továbbra is illetékköteles, amely a magánszemélyek és egyéni vállalkozók esetében minimum 5 ezer forint, gazdálkodó szervezetek esetében minimum 15 ezer forint.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény egy új bekezdéssel bővül, mely bevezeti a sürgősségi eljárás lehetőségét a fizetési kedvezményi eljárásokban.
Ennek három feltétele van:
- Az eljárást az adóhatóság minősített adózói adatbázisában szereplő adózók kérhetik.
- A sürgősségi eljárást kérelmező adózó kizárólag elektronikus úton nyújthatja be a kérelmét.
- A fizetési kedvezmény iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg lehet igényelni a sürgősségi eljárást.
A sürgősségi eljárás azt jelenti, hogy az adózó kérelmét 15 napos ügyintézési határidő alatt bírálja el az adóhatóság. Amennyiben az adóhatóság fizetési könnyítést, vagy adómérséklést engedélyezett – a döntés kiadmányozását követően – a végrehajtás szünetel a döntés jogerőre emelkedéséig.Az adózás rendjéről szóló törvény szerint magánszemély a személyi jövedelemadó bevallásában bevallott 150 ezer forintot meg nem haladó fizetési kötelezettségét pótlékmentes részletfizetés keretében maximum 6 hónapon keresztül teljesítheti.
Az elektronikus fizetési kedvezményi eljárás változásai
2013. január 1-jével változott a fizetési kedvezményi kérelmek benyújtására alkalmas elektronikus űrlapok elnevezése, amelyeket itt tekinthet meg.
A FAMN01 nyomtatványon az adózóval közös háztartásban élő közeli hozzátartozók adatai közlésének és adóhatósági kezelésének hozzájárulásáról kell nyilatkozni. A hozzájáruló nyilatkozat nélkül a hozzátartozók adatait nem tudja figyelembe venni az adóhatóság. Az űrlap – az aláírás miatt – csak papír alapon nyújtható be, illetve az űrlapok mellékleteként szkennelt formában csatolható.
Jelentős változás a gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) fizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához, és kérelem módosításához szükséges űrlapokon, hogy a mérleg -és eredménykimutatási adatok az űrlapok részét képezik. Amennyiben ezen adatokat kitöltik az adózók, úgy nem szükséges csatolni az adatokat tartalmazó dokumentumot az űrlapok mellékleteként, azonban az aktuális, de a kérelem benyújtását megelőző 3 hónapnál nem régebbi adatokat tartalmazó főkönyvi kivonat csatolása minden esetben kötelező.