Illetékvisszítérítés járhat termőföldnél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hétköznapi gyakorlatban gyakran előfordul, hogy termőföldön vagyoni értékű jog áll fent. Ha ez a jog törvényi rendelkezésből adódóan 2014. május 1-jén megszűnt, akkor néhány esetben lehetőség van illeték visszatérítést kérni – olvasható az adóhatóság honlapján.


Vagyoni értékű jog például a földhasználat, haszonélvezet, használat joga. Ha ez a jog – termőföldre vonatkozott, és – nem közeli hozzátartozó javára állt fenn, akkor 2014. május 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnt4 . A jog megszűnése érintheti a megszerzéskor fizetett illetéket is, azaz illeték visszatérítésre van lehetőség. A visszatérítés feltétele, hogy a jog hamarabb szűnt meg, mint ahogyan azt a szerződő felek eredetileg elhatározták.

Ha a jog létrehozásakor előre meghatározták annak időtartamát , akkor ez az időpont az irányadó. (Például 10 évre létrehozott haszonélvezet 5 évnél hamarabb szűnt meg.)

Ha a jog „bizonytalan” időre jött létre (például haszonélvezeti jog az adott személyt életének, házasságának vagy özvegységének ideje alatt illeti meg), akkor a jog fennállásának idejére vonatkozóan a jogszabály egy vélelmet állít fel. (Az erre vonatkozó szabályokat az illetéktörvény6 tartalmazza, de az érintettek tájékozódhatnak róla az illetéket megállapító határozatból, vagy az adó- és vámigazgatóság ügyfélszolgálatán.)

Ha a 2014. május 1-ei dátum a konkrét vagy vélelmezett időtartamok felénél hamarabbi, akkor kérhető a korábban megállapított illeték egy részének visszatérítése. Fontos, hogy minden esetben legfeljebb annyi illeték téríthető vissza, amennyi a vagyoni érték idejéből még fennmaradt. Ha az illetéket még nem fizették meg, akkor értelemszerűen az nem is jár vissza. Az illeték visszatérítését célszerű az adóhatóság honlapjáról letölthető „ITV” elnevezésű nyomtatványon kérelmezni. 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.