Ilyen lehet az új reklámadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két kulcs lenne: nulla, illetve évi százmillió forint fölött  5,3 százalékos, ahogy arról korábban szó volt.


A javaslat célja, hogy a reklámadó a módosítást követően – uniós jogi aggályok nélkül, az adózási költségek minimalizálásával – továbbra is legalább ugyanakkora nagyságú államháztartási forrást biztosítson a reklám-közzétételi tevékenység adóztatásával, mint az elmúlt évben elfogadott törvényi szabályozás – áll a Varga Mihály által jegyzett javaslat indoklásában.

Bár a Népszabadság éppen a benyújtás napján írt arról, hogy elhúzódhat a magyar kormány és az Európai Bizottság vitája a reklámadóról, ezért a parlament ősznél előbb nem tudja módosítani a törvényt, a javaslat pénteken mégiscsak felkerült az Országgyűlés honlapjára. Bár a lap szerint az Európai Bizottság a nulla százalékos kulcsot és az adóalap számításának tervezett módját is kifogásolta, a benyújtott javaslat mégsem tér el lényegileg a már korábban hangoztatott kormányzati tervektől. Igaz, a javaslat még jelentősen átíródhat az elfogadásáig.

A jelenlegi javaslat szerint a reklámadónak két kulcsa lesz 

–  az adóalap 100 millió forintot meg nem haladó része után 0%,

–  az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után 5,3%.

A reklám megrendelőjét sújtó adó (amit a közzétevő nyilatkozatának hiányában kell fizetnie) 20 százalékról 5 százalékra csökkenne. 

A javaslat szerint az 5 milliárd fölötti bevételű adózók adómérséklést kapnának visszamenőlegesen, a 100 és 500 millió forint közöttiek még idén elveszthetik adómentességüket. A kedvezőbb kulcsokat ugyanis az idei és tavalyi évre is alkalmazni lehet, ám az „adómértéket annak hatálybalépése napjától számítva az adóalap – napi időarányosítással megállapított – időarányos részére kell alkalmazni” – írja az indoklás. Az adómérték a jogszabály kihirdetését követő 31. napon lépne hatályba – ezen naptól kezdve tehát már 5,3 százalékso reklámadó sújtaná a most adómentes 100 és 500 millió forint közötti reklámbevételű cégeket is.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.