Ismert nevek a NAV adóslistáján


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei harmadik negyedévben 93 adózónál állapítottak meg jelentős adóhiányt, az átlagösszeg 144 millió forint volt – írja a Napi.hu

Több év után lekerült a listáról Zuschlag János börtönt is megjárt egykori szocialista politikus – számol be részletekbe menően a NAV legnagyobb adósainak listájáról a Napi.hu.

A jelenleg is olvasható nevek között van mások mellett Seffer István plasztikai sebész; az Ámokfutók együttesből Kozso, azaz Kocsor Zsolt; az amerikai kitiltási ügyben és az OLAF által kifogásolt egyik milliárdos informatikai beszerzésben említett Tábor Viktor; a karcagi álbróker Marcsika, azaz Dobrai Sándorné, a Kun-Mediátor Kft. egykori ügyvezetője; Portik Tamás börtönbüntetését töltő egykori vállalkozó; a turizmus-vendéglátásban érdekelt Revuczky Karion; Muhanned Aldahduh vállalkozó, aki 2009 és 2012 között az FTC Jégkorong szakosztályátvezette; Zsiga Erika, az FTC Futsal-Footgolf Kft. ügyvezetője; Pfeifenróth Tamás erőemelő; Saskőy Szabolcs volt labdarúgó játékvezető; Schiszler Péter borász; Mustafa Sezen zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkotó, aki a Török-Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkáraként tavaly júniusban tagja volt a magyar miniszterelnököt Törökországba elkísérő üzleti delegációnak, olvasható a Napi.hu cikkében.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.