Kik lesznek idén a NAV célkeresztjében?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közzétette honlapján idei ellenőrzési irányelveit a NAV. Ezek szerint revízióra számíthatnak többek között a székhelyet és tulajdonost váltó cégek, a húsosok, a  pékek, a különböző élelmiszer-nagykereskedők, a szervizek és az építőipar cégei. Az adóhatóság elmondja azt is, hogyan használja majd az online kasszákból jövő adatokat.


Megjelent a NAV honlapján a „Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2014. évi ellenőrzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó ellenőrzési irányokról” címet viselő dokumentum, amelyben közlik, mely ágazatok, milyen cégek- és magánszemélyek számíthatnak idén az adóhatóság fokozott érdeklődésére.  

A dokumentumból többek között kiderül: az ellenőrzéseket megelőző kiválasztás során a NAV különös figyelmet fordít majd a székhelyüket és tulajdonosaikat megváltoztató cégekre, valamint azokra a vállalkozásokra, amelyeknek adóbevallási szokásai, vagy az azokban szereplő összegek hirtelen megváltoznak, esetleg a bevallás elmarad.

A NAV felhívja az adózók figyelmét arra, hogy revizorainak egyre bővülő adatmennyiség áll rendelkezésére az adócsalások feltárására, hiszen idén a világháló jelentette egyre növekvő adattömeg és az áfaanalitka mellett az online pénztárgépektől is jelentős adatbázishoz jut a hatóság. Ezek alapján az informatikusok, adóellenőrök kimondott feladata, hogy újabb és újabb visszaélési sémákat tárjanak fel.

A dokumentum szerint a NAV kimondott célja, hogy a jogkövető magatartás elősegítése érdekében „egyre szélesebb adózói kör kerüljön közvetlen kapcsolatba az adó- és vámhatósággal”. 

Sok lehetőséget hoz az online kassza

A dokumentum külön részletezi, hogy az online pénztárgépek bevezetése mennyi többletlehetőséget jelent a revizorok számára. Alább ebből idézünk.

„A pénztárgép távoli felügyeletével, a helyszínen lebonyolítható valós idejű lekérdezések segítségével, azonnal kontrollálható – többek között – , hogy az adott üzletben hány és pontosan mely AP számú pénztárgépnek kellene lennie; használnak-e az üzletben nem regisztrált pénztárgépet; az adott üzletben lévő, online adatot nem küldő pénztárgép részesült- egyedi felmentésben, illetve a próbavásárlás során vásárolt tételeket rögzítette-e a pénztárgépben lévő Adóügyi Ellenőrző Egység, és az adatok rendben eljutottak-e a NAV szerveréhez.

Az online pénztárgépek kibővítik a forgalomszámlálás lehetőségeit, valamint a nap elején a pénztárgép kasszájában lévő nyitó pénzkészlet értékéből kiindulva megkönnyítik a pénztárgépbe be nem ütött értékesítések kimutatását, a pénztárgép kasszájában lévő pénzkészlet-növekedés és a pénztárgépben rögzített bevételek közötti eltérés feltárását.”

Fókuszban az áfascsalók

„Az ellenőrzéseknek elsődlegesen az életútjuk, kapcsolatrendszerük vagy költségvetési kapcsolatuk mérete okán jelentős kockázatú áfa alanyokat, valamint az előzőek körébe nem tartozó, de az aktuális adataik alapján jelentős új kockázatokat mutató áfa alanyokat, áfa-regisztráltakat, továbbá a kockázatosnak minősülő
társaságok haszonhúzó tagjait és a jelentős jövedelmeket eltitkoló magánszemélyeket kell érintenie.” – olvashatjuk a dokumentumban.

Számviteli változások 2014
  • Először alkalmazzuk a mikrogazdálkodói beszámolót
  • A hibajavításokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
  • Milyen változásokat kell figyelembe vennünk a 2014-es üzleti évben?
  • Milyen hatása van  az új Ptk. hatályba lépésének  a számvitelre?

Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra!

A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A NAV ezen túl azt ígéri, hogy idén is igyekszik „az áru útját a termelőtől/gyártótól a végfelhasználóig végigkísérve, termelési/kereskedelmi ciklusokra, termékpályákra specializáltan” ellenőrizni az áfacsalások kiszűrése érdekében.

A hatóság ágazatspecifikus akciókat, és az azonos vállalkozói csoport érdekkörébe tartozó társaságok együttes vizsgálatát is ígéri.

A hivatal idén fokozottan ellenőrzi a „cégtemetőket” és a jelentős támogatással finanszírozott beruházásokat.

Semmitmondásért nem mennek a szomszédba

Az áfa- és adócsalók, bűnös módon adóoptimalizálók vélhetően nem rettennek vissza a NAV dokumentumában szereplő következő mondatoktól.

„Folyamatosan fokozott figyelmet indokolt fordítani a színlelt közösségen belüli értékesítéssel megvalósított körhintacsalásokra, és azokra az esetekre, amikor a belföldön megvásárolt termékek Közösségen belüli értékesítésének színlelése mellett történik a belföldi értékesítés.”

„A kapcsolt vállalkozások, transzferárak ellenőrzése rendkívül időigényes, nagy szaktudást igénylő feladat.„

„Új kihívást jelent a nemzeti adóbevételek csökkenését eredményező nemzetközi vállalatcsoport-stuktúrákkal szembeni fellépés.”

Megmondják, ki várja a revizort

Tevékenységi körök alapján 20104-ben jó eséllyel adóellenőrzésre számíthatnak a sertéstenyésztők, húsfeldolgozók, a malomipari termékek gyártói, a fémszerkezet- gyártók, az építőipar szereplői, a szervizek, az édesség-nagykereskedők, a zöldség- és gyümölcsnagykereskedők, az élőállat- és húskészítmény-nagykereskedők, a reklámügynökök, a munkaerő-kölcsönzők, és az őrző-védő cégek.

A NAV idén elsősorban a pékeket és a közúti áruszállítókat ellenőrzi jövedelmezőség szempontjából, míg jövőre – az előkészítő adatgyűjtések alapján – a vendéglátóipari egységek, a mérnökök, és az immateriális javak kölcsönzésével foglalkozók számíthatnak adóellenőrzésre.

Majdnem teljesült a terv

Tavaly majdnem teljes mértékben teljesült a bevételi terv. A 10 722 milliárd forintos bevétel 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a tervhez képest azonban 1,6 százalék az elmaradás. Az áfabevételek elmaradásában szerepe volt a rezsicsökkentésnek – közölte az adóhivatal keddi sajtótájékoztatóján Varga Árpád elnökhelyettes az MTI beszámolója szerint.

A NAV a 2012. évi 450 ezerrel szemben 2013-ban 483 ezer vizsgálatot végzett. A jövedéki területen végzett ellenőrzések száma jelentősen nőtt, az adóterületen végzetteké pedig csökkent, aminek oka az, hogy egyes egyszerűbb vizsgálatokba (például nyugtaadás) a múlt évtől már a pénzügyőrök is bekapcsolódtak.

Az adószakmai területen végzett ellenőrzések száma így 242 ezerről 211 ezerre mérséklődött, miközben a meghiúsult ellenőrzések száma jelentősen, 4779-ről 3895-re visszaesett. A NAV a 2012. évi 466,7 milliárd forinttal szemben tavaly közel 515 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapítottak meg, ebből az 1 milliárd forint feletti megállapítások összege 55,3 milliárd, illetve 82,3 milliárd forint volt. Az egy revizor által megállapított nettó adókülönbözet 161,7 millióról 182,1 millió forintra nőtt.

A megállapított adókülönbözet túlnyomó része – 2013-ban 86,5 százaléka – továbbra is az áfában keletkezett, ami mutatja, hogy az ellenőrzésnek továbbra is erre kell fókuszálnia – mondta az elnökhelyettes.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 15.

Egy percig se vegyük be, hogy a tranzakciós illeték emelése nem érinti az ügyfeleket

A hétfői kormányinfón Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy a kormány megemeli a pénzügyi tranzakciós illetéket. Az állami elvonás mértéke 2024. augusztus 1-től a nem készpénzes tranzakcióknál 0,45 százalékra, de maximum 20 ezer forintra emelkedik (eddig 0,3 százalék és maximum 10 ezer forint volt), míg a készpénzt érintő tranzakciók esetében a korábbi 0,6-ról 0,9 százalékra nő.

2024. július 15.

A fejlesztési tartalék kezelése a társasági adóban

Az adózó – döntése szerint – a jövőbeni beruházásaira fejlesztési tartalékot képezhet. A fejlesztési tartalék a következő évek beruházásaira számvitelileg elkülönített forrás, amelyet lekötött tartalékként addig kell kimutatni az éves beszámolóban, ameddig az adózó a beruházást meg nem valósítja. A fejlesztési tartalék népszerű vállalatfinanszírozási eszköz, amelyhez a társasági adóban adózás előtti eredményt csökkentő tétel kapcsolódik. Az Adó szaklap írása a fejlesztési tartalékhoz kapcsolódó társaságiadó- és számviteli szabályokat ismerteti, illetve röviden kitér az egyéni vállalkozók fejlesztési tartalékképzési szabályaira is.