Eddig 47 ezer online kasszát kötöttek be


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adatai szerint már 47 ezer online kassza működik, de Varga Árpád elnökhelyettes szerint számuk néhány hónapon belül lényegesen nő, mivel további 90 ezer rendelés érkezett az adóhivatal online felületére.


A NAV nagy reményeket fűz az online pénztárgépek bevezetéséhez,  a második félévtől már eredményeket is vár. Ilyen volumenű adatszolgáltatás ugyanis még soha nem állt az adóhatóság rendelkezésére: csak február elejéig, az addig bekötött pénztárgépektől mintegy 30 millió adathoz jutottak.

A NAV elnökhelyettese keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a visszavont engedélyű gépekkel kapcsolatos probléma megoldódni látszik, a hétfői határidőig mindenki megrendelte az új gépet, így néhány hónapon belül mindenkitől érkeznek majd az adatok.

Számviteli változások 2014
  • Először alkalmazzuk a mikrogazdálkodói beszámolót
  • A hibajavításokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
  • Milyen változásokat kell figyelembe vennünk a 2014-es üzleti évben?
  • Milyen hatása van  az új Ptk. hatályba lépésének  a számvitelre?

Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra!

A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A kifizetett előleget, foglalót hétfőn igényelhették utoljára vissza azok a vállalkozók, akik korábban az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. visszavont engedélyű gépeiből rendeltek. A NAV honlapján leadhatták rendelésüket is az új pénztárgépre.

Ez mintegy 80 ezer vállalkozást érinthetett, ennyien rendeltek ugyanis korábban abból a két kasszából, amelyeknek a forgalmazási engedélyét január 23-án visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, mert indoklásuk szerint mindkét típus adóelkerülésre ad lehetőséget az adóügyi ellenőrző egység (AEE) funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt.

A kormány döntése szerint a két érintett forgalmazó károsultjai állami támogatás formájában megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót, ha új gépet rendelnek a NAV honlapján, a kormány pedig jogi úton fellép a cégekkel szemben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek