Kik veszíthetnek Biden adóemelési tervein?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár az adórendszer átalakításával nem tervezik, de közvetetten mégis vannak olyan iparágak, amelyek vesztesei lehetnek az intézkedéseknek – mondta Láng András, az SPB Befektetési Zrt. privátbankára a Világgazdaságnak.

Az új elnök vezette adminisztráció áprilisban kétezermilliárd dollárt megközelítő infrastruktúra-fejlesztési tervet jelentett be, amelyet adóemelésből kíván finanszírozni. Ennek egyik eleme a vállalati nyereségadó, amelyet a Trump-adminisztráció csökkentett 35-ről 21 százalékra, és most Biden 28 százalékra emelne vissza.

Láng András a Világgazdaságnak kifejtett elemzése szerint azok a szektorok, amelyekben a cégeknek nagyobb mozgásterük van az adóalap csökkentésére, előnybe kerülnek más szektorokhoz képest, és az adóemelés a koronavírus által már eddig is sújtott hotelláncokat, valamint kiskereskedelemmel foglalkozó cégeket fogja leginkább negatívan érinteni, mivel ennek a két szektornak van a legkevesebb mozgástere az adóalap csökkentésére.

A Biden-adminisztráció a magánszemélyek tőkenyereség-adója kapcsán a Trump-adminisztráció adókedvezményeinek eltörlését is tervezi, így az adónemet a személyi jövedelemadóhoz hasonlóan progresszívvá alakítaná át. Ez a leggazdagabbakat érintené a legérzékenyebben, és mivel Amerika legvagyonosabbjai birtokolják a vállalatok részvényeinek egyharmadát, az adóemelés egyes cégek esetében eladási hullámot generálhat – állítja az SPB Befektetési Zrt. szakértője.

(Világgazdaság)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.