Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új, 2013-tól bevezetett kreditpontos továbbképzési rendszer több lényeges változást hozott.
A regisztrált mérlegképes könyvelőknek éves továbbképzési kötelezettségük teljesítéséhez a korábbi, központilag előírt tematikán alapuló képzés helyett több tényező együttes figyelembevételével kell megszerezniük a szükséges kreditpontokat.


Számos kreditpontos továbbképzést lehet találni változatos témakörökben, a legkülönbözőbb árakon. Érdemes azonban megfontoltan választani a piaci kínálatból: nem elegendő ugyanis a képzés által megszerezhető kreditpont mennyiséget figyelembe venni, a szakterületi és a számviteli minősítés szempontjából is körültekintőnek kell lenni.

Kreditpontot lehet szerezni képzéssel, kiadvánnyal, szakmai szervezeti tagsággal is, a jogszabály azonban előírja ezek egymáshoz viszonyított arányait is. E szerint legalább 8 kreditpontot kell teljesíteni számviteli témakörben, és követelmény az is, hogy 4 kreditpontot a könyvelő regisztrációjával érintett szakterületen kell megszerezni – több regisztrációs terület esetén ez mindegyik szakágra igaz.
Külön szabályok vonatkoznak továbbá az államháztartási szervezetnél dolgozókra.

A rendszer tehát bonyolult, az érintetteknek fejtörést okoz, és értékes munkaórákat vehet el az éves kötelező továbbképzés teljesítésének megtervezése. Ha pedig a kötelezettség nem, vagy nem az előírásoknak megfelelően teljesül, fennáll a nyilvántartásból való törlés veszélye, ami együtt jár a tevékenység gyakorlásához való jogosultság megszűnésével.

Az első kreditpontos rendszerű továbbképzési év tapasztalatai alapján sokan választottak olyan lehetőséget, ami biztosítja a jogszabálynak megfelelő mennyiségű és minőségű kreditpontok megszerzését.

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ „Összes szükséges kreditpont” programja keretében a korábbiakban megszokott módon 2 napos képzéssel teljesíthető a továbbképzési kötelezettség kedvező áron: a képzés részvételi díja 16.800 Ft.

Programok

  • Vállalkozási szak – 2 nap

E képzésünket ajánljuk mindenkinek, aki nem államháztartási szervezetnél dolgozik. Amennyiben regisztrációja nem vállalkozási szakterületre szól, vagy a vállalkozási szak mellett más szakon is regisztrált, az ingyenes, kiegészítő e-learning oktatásunk keretében biztosítjuk a szükséges szakterületi képzést, hogy összes szükséges kreditpontját megszerezhesse.

  • Államháztartási szak – 2 nap

Államháztartási szervezetnél dolgozók részére ajánljuk, függetlenül attól, hogy milyen szakra szól a regisztrációjuk.

Ha vállalkozási és/vagy államháztartási szaktól eltérő, avagy azok mellett további szako(ko)n is van regisztrációja, a tantermi képzéshez kapcsolódó, ingyenes távoktatási előadással teljesítheti a szükséges szakterületi képzést.

A 2 napos képzések programját év közben folyamatosan frissítjük és az aktualitásokhoz, igényekhez igazítjuk.

Elektronikus képzés

A továbbképzés egészének vagy egyes részeinek teljesítésére személyes részvétel nélkül, távoktatási formában is van lehetőség. E képzési formát ajánljuk azoknak, akiknek a továbbképzés rugalmas időbeosztása kiemelten fontos, illetve azoknak is, akik csak egy-egy modult szeretnének teljesíteni.

A programokat a mérlegképes könyvelői továbbképzés mellett más szakmai területeken is akkreditáltatjuk, így a regisztrált adótanácsadók, adószakértők, okleveles adószakértők, valamint a kamarai tag könyvvizsgálók is kreditpontot szerezhetnek a részvétellel.

Bízunk benne, hogy a kínálatban mindenki megtalálja a számára – formailag, tartalmilag és időben is – megfelelő képzést annak érdekében, hogy egyszerűen, gyorsan és biztonságosan teljesíthesse továbbképzési kötelezettségét.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 12.

Megújították a magyar-svájci kettős adóztatás elkerüléséről szóló dokumentumot

A magyar-svájci gazdasági kapcsolatok további erősítése kiemelt fontosságú mindkét fél számára – hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára, miután aláírta Jean-François Parozzal, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövetével a két ország közötti, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, egyezmény módosító jegyzőkönyvét a Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleménye szerint.

2024. július 12.

NAV: elindult a dohány-kontroll

Elindult a dohány-kontroll: július elején megkezdődött a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett „törés”, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására – közölte a NAV pénteken.