Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Cikkünk második részében a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezménye érvényesítésének feltételeit vizsgáljuk meg.
Releváns jogszabály:
1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról |
A sorozat első részét itt találja.
Az adózó a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezményét kutatás-fejlesztési projektenként veheti igénybe, az elszámolható költség felmerülésének adóévében és az azt követő három adóévben. Fontos szabály, hogy az adókedvezményt az elszámolható költség keletkezésének sorrendjében kell érvényesíteni, tehát nem az adózó dönti el, hogy az adott adóévi számított adóját melyik adóévi kutatás-fejlesztési költséggel csökkenti. Továbbá a Tao. tv. 22/G. § (4) bekezdése azt is előírja, hogy az adózó adott adóévben a rendelkezésre álló teljes összeget – ami lehet az érintett adóévben keletkezett adókedvezmény, vagy akár egy korábbi évről áthozott kedvezményi összeg is, amelyet az adózó korábban nem tudott érvényesítni, mert számított adója nem nyújtott fedezetet rá –, de legfeljebb az adóévi számított adó összegét érvényesíti adókedvezményként, tehát ha az adókedvezmény fedezetet ad rá, a számított adót 100%-kal csökkenteni kell. Az adózó választása tehát nem terjed ki arra, hogy a számított adóját 100%-nál kisebb mértékben csökkentse, azaz kevesebb adókedvezményt érvényesítsen, mint ami a törvény alapján járna.
A Tao. tv. 22/G. § (2) bekezdése szerint az adózó azon választása, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezményét alkalmazza a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés t) illetve w) pontja szerinti adóalap-kedvezmény alkalmazása helyett, a K+F tevékenység öt egymás követő adóévben felmerülő elszámolható költségei összességére vonatkozik. Mivel az adókedvezményre jogosító kutatás-fejlesztési költség öt egymást követő évben is felmerülhet, azonban az adókedvezmény nemcsak az elszámolható költség felmerülésének évében használható fel, hanem az azt követő három adóévben is, ezért elképzelhető, hogy az öt adóév alatt keletkezett adókedvezmény érvényesítésére a választással érintett ötödik adóévet követően kerül sor.
Azon adókedvezményi összeget, amelyet az adózó az elszámolható költség felmerülésének adóévében és az azt követő három adóévben nem használt fel adócsökkentésre a számított adó fedezetének hiányában, az állami adóhatóság kiutalja, amennyiben az adózó a megtérítési igényt az elszámolható költség felmerülése adóévétől számított 3. adóévi adóbevallásában feltünteti, és az adózónak kiutaláskor nincs az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított 100 ezer forintot meghaladó adótartozása. Ezen szabály mutatja, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezménye a globális minimumadó szempontjából elismert visszatérítendő adókedvezménynek minősül. Az állami adó- és vámhatóság automatikusan, legkésőbb a már említett bevallás benyújtása adóévének utolsó napjáig teljesíti a kiutalást.
Azokban az adóévekben, amikor az adózó érvényesíti a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezményét, a társaságiadó-bevallásban adatszolgáltatásra kötelezett. Az érintett évről szóló társaságiadó-bevallás(ok)ban adóévi bontásban kell feltüntetni az adóévi elszámolható költségnek, az adóévben újonnan keletkezett adókedvezmény összegének, illetve a korábban keletkezett adókedvezményi összeg terhére történő adóévi felhasználásnak az összegét.
kutatás-fejlesztés elismert költsége
(millió ft) |
számított adó
(millió forint) |
érvényesített adókedvezmény
(millió forint) |
fizetendő adó
(millió forint) |
további adóévekre átvihető összeg
(millió forint) |
kiutalás
(millió forint) |
|
2024 | 1800 | 160 | 160 | 0 | 20 | – |
2025 | 2200 | 190 | 190 | 0 | 50 | – |
2026 | 800 | 100 | 100 | 0 | 30 | – |
2027 | 500 | 80 | 80 | 0 | 0 | – |
2028 | 400 | 30 | 30 | 0 | 10 | – |
2029 | 0 | 75 | 10 | 65 | 0 | – |
kutatás-fejlesztés elismert költsége
(millió ft) |
számított adó
(millió forint) |
érvényesített adókedvezmény
(millió forint) |
fizetendő adó
(millió forint) |
további adóévekre átvihető összeg
(millió forint) |
kiutalás
(millió forint) |
|
2024 | 2000 | 180 | 180 | 0 | 20 | – |
2025 | 2300 | 220 | 220 | 0 | 30 | – |
2026 | 2200 | 150 | 150 | 0 | 100 | – |
2027 | 1000 | 110 | 110 | 0 | 80 | 10 |
2028 | 1400 | 150 | 150 | 0 | 50 | 20 |
2029 | 0 | 100 | 50 | 50 | – | – |
A kutatásfejlesztési adókedvezmény mértékére vonatkozóan a Tao. tv. rögzíti, hogy
Az adózó döntésén múlik, hogy az adóév vonatkozásában a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés t) illetve w) pontja szerinti adóalap-kedvezményt, vagy a Tao. tv. 22/G. § szerinti adókedvezményt alkalmazza. Kutatás-fejlesztési tevékenység esetén tehát az adózónak választania kell atekintetben, hogy – a törvényi feltételek teljesülése esetén – adóalap-, vagy adókedvezményt vesz igénybe. Ha az adózó a Tao. tv. 22/G. § alkalmazása mellett dönt, választását az azzal érintett első adóévre vonatkozó éves társaságiadó-bevallásában kell bejelentenie, amelyet leghamarabb a választással érintett adóévet követő hatodik adóévben tud – szintén bejelentés alapján – megváltoztatni. Ez azt is jelenti, hogy ha az adózó az adóbevallásában a K+F adókedvezmény alkalmazását választja, még legalább öt adóévig kötve van korábbi választásához, és az időközben esetlegesen felmerült K+F tevékenység költségei után a kutatás-fejlesztési adóalap-kedvezményt nem tudja érvényesíteni, még abban az esetben sem, ha olyan költségről van szó, ami nem minősül a Tao. tv. 22/G. § (8) bekezdés szerinti elszámolható költségnek, és alapesetben a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés t) illetve w) pontja szerinti adóalap-kedvezmény alkalmazható lenne.
Szintén korlátozás, hogy ugyanarra az elszámolható költségre nem alkalmazható együttesen a kutatás-fejlesztési adókedvezmény, illetve a Tao. tv. szerinti más adókedvezmény [a Tao. tv. 22/B. § (1) bekezdés e) pontja szerinti fejlesztési adókedvezmény, amely a jelenértéken legalább 100 millió forint értékű, alapkutatást, alkalmazott kutatást vagy kísérleti fejlesztést szolgáló beruházás esetén vehető igénybe].
Szintén törvényi megkötés, hogy a kutatás-fejlesztési adókedvezmény adóévi alkalmazása esetén az adózó nem veheti igénybe a kutatás-fejlesztési tevékenységre tekintettel a szociális hozzájárulási adóban egyébként járó adókedvezményt, illetve a helyi iparűzési adóalapnál érvényesíthető adóalap-csökkentést.
Látható, hogy a Tao. tv. 22/G. § alkalmazásának választása esetén az adózó ezzel párhuzamosan többféle adónemben – a törvényi feltételek teljesülése esetén egyébként – érvényesíthető kedvező szabály alkalmazása alól zárja ki magát, így alapos tervezést és számolást igényel, hogy mely kedvezmények alkalmazása kedvezőbb a számára.
Vannak olyan adózók, illetve körülmények, amelyeknél a törvény nem biztosít választási lehetőségét, hanem eleve kizárja a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezménye alkalmazhatóságát.
Nem vehető igénybe az adókedvezmény, ha
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!