Kutyakennelben talált marihuánát a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 30 kilogramm marihuánát találtak egy szerb személygépkocsiban Röszkén. A 75 millió forint értékű kábítószert lefoglalták és a férfi ellen eljárást indítottak.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a röszkei határkirendeltségen egy szerb férfi által vezetett Renault Espace típusú személygépkocsit vizsgáltak a napokban – olvasható az adóhatóság közleményében.
Az ellenőrzéskor a férfi úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban az elsődleges vizsgálat során gyanút keltett, hogy a járműben elhelyezett kutyakennel padozata az átlagosnál vastagabb. A pénzügyőrök a gépkocsit félreállították szigorított ellenőrzésre, amelynek során a kennel padozatának megfúrásakor jellegzetes szagot éreztek. A dupla padozatba rejtve összesen 28 csomagban több mint 30 kg marihuánát találtak. 

A pénzügyőrök a férfit, valamint a 75 millió forint feketepiaci értéket meghaladó kábítószer-szállítmányt a rendőrség munkatársainak átadták, akik a férfi ellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.