Lakásáfa: rosszul járt, aki már előlegezett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Amennyiben a  fizetés idén történik, akkor az előlegszámlának 27 százalékos áfát kell tartalmazni. 


Az új lakásokra már kifizetett, 27 százalékos áfával számított előlegeket nem érinti az áfacsökkentés, aki már idén leszerződött az új lakására és előleget is fizetett korábban, az csak a vételár maradék, jövőre esedékes részére érvényesítheti a kedvezményes,  5 százalékos áfát – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A teljesítés, illetve az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja irányadó az áfa mértékének meghatározásakor. Előleg esetében ez gyakorlatilag a fizetés módjától függ, és ahhoz kötődik, amikor az eladó megkapja az ellenértéket – fejtették ki.  Például ha a vevő bankszámlán keresztül utalja az előleget, akkor a jóváírás, ha készpénzben fizeti ki, akkor a kézhezvétel napja határozza meg a teljesítés időpontját. 

Amennyiben a teljesítés – ebben az esetben fizetés – 2015. december 31-ig megtörténik vagy már megtörtént, akkor az előlegszámlának 27 százalékos áfát kell tartalmazni. Az előleggel csökkentett vételár kifizetésekor viszont annak az időpontja számít. Ha az már 2016. január 1-jén vagy azt követően történik, akkor a fennmaradó vételár után 5 százalékos áfát kell felszámítani. 

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

Az NGM azt is ismertette, hogy az építtetővel kell megegyezniük az árban azoknak, akik bruttó árral,  az áfa összegét is tartalmazó teljes vételárral kötötték meg a szerződést, és 2016. január 1-jén, vagy azt követően fizetnek. Ez egy polgári jogi jogviszony, amely a szerződő feleken – az eladón és a vevőn – múlik, akik jogvita esetén a bírósághoz fordulhatnak.

A jogszabálymódosítás célja az, hogy az áfakulcs csökkentéséből származó megtakarítás a vevőnél csapódjon le. Az NGM reményei szerint a korábban – bruttó összegben – kötött megállapodások összegét az eladó, az áfa mértékének mérséklésével arányosan csökkenti majd.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.