Magasabbak az adóbevételek a vártnál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

180 milliárd forinttal több áfa folyt be már, mint tavaly ilyenkor – közölte az NGM.


A gazdaság folyamatos növekedése miatt magasabban alakultak az adóbevételek, emellett pedig az európai uniós források alakulása befolyásolta a júniusi államháztartási hiányt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden a részletes államháztartási adatok alapján honlapján.

Az adóbevételeket részletezve az NGM kiemeli: az idei első félévben a költségvetésnek 2615,9 milliárd forint bruttó általános forgalmi adó (áfa) bevétele keletkezett, amely a 2014 azonos időszaki bevételt (2435,2 milliárd forint) 180,7 milliárd forinttal, 7,4 százalékkal múlta felül. A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első hat hónapjában 824,3 milliárd forint volt, ami 43,2 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.

A jövedéki adóból származó bevétel az év első hat hónapjában 443,5 milliárd forintot tett ki, amely az egy évvel korábbi összegnél 26,5 milliárd forinttal, 6,4 százalékkal magasabb.

A társasági adóból a központi költségvetésben az év első hat hónapjában 162,2 milliárd forint bevétel keletkezett, ami az előző év azonos időszaka értékétől 19,5 milliárd forinttal, 10,7 százalékkal maradt el.

A pénzügyi szervezetek 2010-ben bevezetett különadója soron június végéig a központi költségvetésnek 73,3 milliárd forint bevétele származott, amely 0,6 milliárd forinttal magasabb a 2014. év azonos időszakának bevételénél.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.