Már januártól adómentes lehet a pálinkafőzés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány döntése értelmében 2021. január 1-jétől mind az otthoni magánfőzés, mind a bérfőzés újra adómentes lehet – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A pálinkakészítés szabadsága régi múltra tekint vissza, a kormány emiatt küzdött az adómentességért, annak ellenére, hogy 2016-ban a párlatadójegy bevezetésével a lehető legenyhébb szabályokat harcolta ki.

Az adóhivatal adatai arról árulkodnak, hogy még a jelenlegi szabályok mellett is, amikor 700 forintot kell fizetni egy liter párlat után, van igény a házi pálinkára. Jelenleg mintegy 27 ezer főzőberendezés van a magyar háztartásokban, és 2020. január 1-je és október 8-a között 69 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthonfőzők.

Nem lesz szükség párlatjegyre

Nyáron került pont a pálinkaszabadságharc végére, amikor az unió döntéshozó szervezete módosította az alkoholok ügyével foglalkozó irányelvet, amely szerint a tagállamok adómentessé tehetik – évente maximum 50 liter gyümölcsszeszig – a párlatfőzést.

A kormány úgy döntött, hogy a kedvező szabályokat már 2021. január 1-jétől alkalmazza, vagyis jövőre már nem lesz szükség párlatadójegyre, illetve az ehhez kapcsolódó közteher megfizetésére se.

A jövő évtől minden nagykorú, gyümölcstermesztő magyar állampolgár háztartásonként évi 86 liter gyümölcspárlatot főzhet le magánfőzésben adómentesen. A pálinkafőző magánszemély nem értékesítheti a párlatát, de azt családtagjai és vendégei elfogyaszthatják.

Továbbra is be kell jelenteni a főzést

A desztillálóberendezést továbbra is be kell jelenteni az önkormányzatnál, de a főzést megelőzően bejelentést kell tenni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is, amiért cserébe a hatóság származási igazolást állít ki, ez igazolja a párlat eredetét és ezzel lehet részt venni különböző pálinkaversenyeken is. Az otthoni főzés szabályai betartását változatlanul az önkormányzati jegyzők ellenőrzik majd.

2020. október 8-ig – a koronavírus-járvány ellenére – jelentős, 947 ezer hektoliterfok volt a bérfőzött pálinka mennyisége. Ez csaknem 1 millió 900 ezer liter 50 százalékos párlatnak felel meg.

A Pénzügyminisztérium várhatóan a jövő héten nyújtja be a Parlamentnek az adó-adminisztrációt csökkentő javaslatait, ezek egyik fontos eleme az adómentes pálinkafőzés, hiszen az új szabályok nemcsak anyagi megtakarítást, hanem jelentős egyszerűsítést is hoznak jövőre.

Jelenleg a magánfőzőnek a párlat előállítása előtt párlatadójegyet kell igényelnie az adóhivataltól. Egy párlatadójeggyel egy liter pálinkát lehet otthon főzni. Minden évben az első igényléskor legalább háromezer ötszáz forintot kell befizetni, azaz legalább öt adójegyet kell venni. A bérfőzés jelenleg adóköteles, literenként nagyjából 800 forint bérfőzési szeszadót kell lerónia annak, aki lehullott gyümölcsét pálinkaként kívánja hasznosítani.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).