Már jövőre 5 százalék lesz a lakásépítés áfája
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem négy év alatt, hanem már jövőre 5 százalékra csökken a lakásépítés áfája.
A lakásépítés áfája átmenet nélkül csökken jövőre 27 százalékról 5 százalékra, amennyiben a parlament gyorsított eljárásban megtárgyalja az erről szóló előterjesztést, és azt el is fogadja a héten – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. (Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Fidesz kongresszusán még arról beszélt, a következő négy évben csökken a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra).
Varga Mihály hozzátette: ez olyan intézkedés, amelynek hatására élénkül a lakásépítési kedv, és ha több lakás épül, akkor a költségvetésnek nem lesz adóbevétel-kiesése emiatt.
Kifejtette, hogy remények szerint az áfa csökkentése révén a jelenlegi évenkénti 8-9 ezer új lakás építése 3-5 ezerrel nőhet, és ha legalább 3 ezerrel több lakás épül, akkor már nem kell adóbevétel kiesésével számolni.
A bankadóról szólva elmondta: annak mérséklésével szeretnék elérni, hogy a hitelezés élénküljön Magyarországon.
ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal
|
ADÓ szaklap online
ADÓ-kódex szaklap online
Számviteli tanácsadó szaklap online
Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ
kérdések és válaszok
Ado.hu Prémium cikkek
Rendelje meg most >>
|
Felidézte, hogy tavaly a magyar gazdaság 3,7 százalékkal bővült, ami a banki hitelezés bővülése nélkül következett be.
Mint mondta: a gazdaság hosszú távú stabil növekedéséhez szükség van a hitelezés bővülésére, a bankadó csökkentése jövőre kezdődik, ettől a hitelállomány növekedését várják, segítve a gazdasági növekedés megtartását.
Varga Mihály elmondta: a konszolidáció időszaka lezárult, a magyar gazdaság stabil pályára került, az államháztartás bevételei stabilak, az államháztartási hiány 3 százalék alá csökkent, az adósságállomány négy éve folyamatosan mérséklődik.
Hangsúlyozta, hogy a bankadóra a közteherviselés érdekében továbbra is szükség van, azt nem vezetik ki a rendszerből.
Varga Mihály kiemelte, a kormány növekedésösztönző lépéseket indít azért, hogy a gazdaság lendületben maradjon a jövőben is, hiszen a világgazdaságban olyan folyamatok jelentek meg, amelyek fékezik a természetes növekedést. Az intézkedések közé sorolta az uniós támogatások gyorsabb ütemű felhasználását, a banki hitelezés ösztönzését, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, a lakásépítésben a beruházásösztönzést.
(MTI)