Még alacsonyabb lett a kamat
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2,3 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács, elemzők szerint lesz még alacsonyabb is.
Újabb történelmi mélypontra, 0,10 százalékponttal 2,3 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács keddi ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor a jegybanki alapkamat 7 százalékon állt.

Londoni pénzügyi elemzők a mostani kamatdöntő ülés előtt azt mondták, a magyar gazdaság inflációs és külső kockázati mérőszámai alapján bizonyosra vehető, hogy a monetáris tanács újabb 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre. Az MNB enyhítési ciklusának valószínű végpontjára azonban már bizonytalanabbak a citybeli várakozások: a Barclays londoni elemzői például egyértelműen 2,00 százalékon várják a magyar jegybanki alapkamat mélypontját, a JP Morgan felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai ugyanakkor „2,00 százalék körüli” szintig tartó enyhítést valószínűsítenek.
(MTI)