Még módosulhatnak az adótörvények


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be módosító indítványokat a parlament gazdasági és informatikai bizottsága – a módosítások érinthetik a helyi adókat és az szja-törvényt is. Adómentes juttatás lehet például a sportrendezvényen biztosított étkezés.


Az egyik indítvány szerint mentes lesz a helyi adó fizetése alól, az épület, valamint épületrész hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész.

Az szja-törvény javasolt módosítása alapján – a sportesemények látogatottságának növelése, illetve a sportszervezetek szponzorációjának előmozdítása érdekében – adómentessé válik a sportlétesítményben szervezett sportrendezvényen (versenyen, mérkőzésen) nyújtott szolgáltatás, ideértve az e rendezvényen biztosított étkezés is. Ezeket az adómentes szolgáltatásokat a cég – kifizető – nem csupán az általa fenntartott, hanem az általa használt sportintézményben is adómentesen biztosíthatja, ha az sportrendezvényhez kapcsolódik.

Ugyancsak adómentes lesz az a sportszolgáltatás, amelyet a cég az általa fenntartott sportlétesítmény használata útján juttat. Így például nem keletkezik adókötelezettség akkor, ha a vállalat az általa fenntartott labdarúgópálya használatát a munkavállalóknak ingyenesen vagy kedvezményesen lehetővé teszi.

(forrás: MTI)

 

 

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.