Még nem vonzó a horvát adórendszer
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az áru, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő személyes áramlása – az Európai Unió működését szervesen befolyásoló négy alapszabadság, melyet mindannyian jól ismerünk. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Milyen feltételek mellett fektethetünk be, vagy vállalhatunk munkát az EU tagállamaiban? Cikksorozatunk harmadik részében Horvátország adórendszerével foglalkozunk. A magas adókulcsok, a sokféle helyi adó és a cégalapítás bonyolultsága miatt a horvát adórendszer egyelőre kevésbé vonzza a befektetőket.
Makrogazdasági áttekintés
Horvátország lakossága Magyarország lakosságának kb. felét teszi ki, mindössze 4,15 millió fő. Az ország területe 56.000 négyzetkilométer. Horvátország fő vonzerejét a külföldiek számára leginkább a tengerpart jelenti: az ország nem légvonalban mérve 1800 km hosszú tengerparti szakasszal rendelkezik, melynek köszönhetően a gazdaság egyik húzóágazatát a turizmus adja. Évente kb. 12-13 millió turista érkezik Horvátországba, melyből mi magyarok jelentős részarányt képviselünk: 2017-ben például 3 millió magyar utazott Horvátországba nyaralni.
Az ország gazdasági, földrajzi szempontból alapvetően két fő részre osztható: a tengerparti szakaszra és a belső vidékre. A két rész között egy hegyvidéki terület helyezkedik el, igen magas, akár 1800 métert elérő hegyekkel. A hegyvidéki terület jelenléte ellenére azonban az ország földrajzilag ásványkincsekben mégis szegény, a hegyvidéki terület nem rejt jelentős ásványkincskészletet magában.
Horvátország gazdasági fejlődését az elmúlt évtizedekben jelentősen befolyásolta az ország történelme, mely a függetlenség elnyerése körüli időszakban meglehetősen viharosnak volt mondható. Horvátország 1991-ben kiáltotta ki a függetlenségét és ezután rögtön háborúba is keveredett Szerbiával, mely 1995-ben zárult le. Ez a háború azonban sok szempontból komolyan megrázta az országot. Egyrészt, mivel a háború jelentős része Horvátország ipari területein zajlott, ezért komoly károkat okozott a gazdaság számára. Másrészről pedig a háborúnak köszönhetően elhúzódott Horvátország Európai Uniós csatlakozása is, mely végül 2013. július 1-én tudott megvalósulni.
Horvátország egyik vezető iparága, a fentiekben leírtaknak megfelelően, a turizmus, melyet az ország próbál folyamatosan továbbfejleszteni. A cél, hogy 2020-ig az éves turistaszámot a jelenlegi 12-13 millióról 17,5 millió főre növeljék. Ehhez az ország adottságai jónak mondhatóak, azonban a turizmus fejlődéséhez több szállodafejlesztésnek kellene megvalósulni, melyet a jelenlegi előnytelen ingatlanszerzési feltételek jelentősen hátráltatnak.
A tengerpart kapcsán a turizmus mellett kiemelendő továbbá a hajógyártás, melyben Horvátország Európában a második helyen áll. A hajógyártás központjának Horvátországban Rijeka tekinthető.
A többi iparág területén a gazdaságot a vállalatok erős koncentrációja jellemzi. Az egyik legnagyobb horvát vállalatcsoport, a Horvátország és Szerbia legnagyobb kiskereskedelmi láncát is tulajdonló az Agrokor csoport, mely gazdasági jelenléte világviszonylatban is jelentősnek mondható. A vállalatcsoport a horvát GDP 15%-át adja, azonban jelenleg túlfinanszírozás miatt csődfelügyelet alá került.
A MOL-INA csoport révén Horvátországban jelentősnek mondható továbbá az olajfinomítási tevékenység, valamint a gazdaság húzóágazatát jelenti a gyógyszeripar, illetve az élelmiszeripar is erősnek mondható.
Az adózási rendszer bemutatása
Horvátország adórendszere jelenleg nem mondható túl kedvezőnek, mely nagyrészt az államadósság magas mértékének köszönhető, melynek mértéke a GDP-hez viszonyítva 84% körül van. Az elmúlt években elindult gazdasági fellendülés és az ország Európai Uniós csatlakozása azonban várhatóan segít majd enyhíteni a feszített adózási rendszer feltételein.
Az egyes, Horvátországban hatályos adónemek részletes jellemzőit, illetve a várható és már elfogadott változásokat az alábbiakban mutatjuk be.
Általános forgalmi adó
Az általános forgalmi adó általános mértéke jelenleg 25%, továbbá két kedvezményes kulcsot is alkalmaznak (13% és 5%). A kedvezményes kulcsok a következő termékértékesítésekre és szolgáltatásnyújtásokra alkalmazhatóak:
- Az élelmiszerek, és újságok értékesítésére, illetve a szálláshely szolgáltatások nyújtására a kedvezményes 13%-os kulcs vonatkozik; míg például a könyvek vagy egészségügyi eszközök értékesítését 5%-os általános forgalmi adó terheli.
Társasági adó
A társasági adó általános mértéke 2017-től 12%, azonban ez az alacsonyabb kulcs csak a kisebb vállalkozásoknak kedvez, tekintettel arra, hogy ha az adóévben elért árbevétel a 400.000 EUR-t meghaladja, akkor magasabb, 18%-os adókulcs alkalmazandó. Az adó alapja az adózás előtti eredmény módosítva a törvény által meghatározott növelő és csökkentő tételekkel.
Horvátországban nincs elvárt, minimum adó társasági adó tekintetében.
A forrásadó mértéke kamat és jogdíj esetében 15%, míg osztalék esetében 12% forrásadót vetnek ki.
Helyi adók
Horvátországban, hazánkhoz hasonlóan többféle helyi adó van, többek között az alábbi helyi adónemek a jellemzőek:
- öröklési és ajándékozási adó,
- gépjárműadó,
- hajóadó,
- játékautomatákat terhelő adó,
- fogyasztási adó,
- idegenforgalmi adó,
- közterület használati adó,
- különadók.
A helyi adók jelenléte miatt, új vállalkozás indítása esetén érdemes tájékozódni, hogy az adott térségben milyen helyi adókat vetnek ki.
Személyi jövedelemadó
A személyi jövedelemadó kétkulcsos, mértéke 24% és 36%. A magasabb adókulcs 28.000 EUR jövedelem felett alkalmazandó.
Cégalapítás, adminisztráció
A jelenlegi tapasztalatok alapján a horvát cégalapítás és adminisztráció nem egyszerű, a rendszer egy igen bürokrata rendszernek tekinthető, valamint az adóhatósággal sincsenek túl jó tapasztalatok. A külföldi befektetők Horvátországba történő csábítását nehezíti továbbá, hogy az ingatlanszerzés rendszere jelenleg nagyon bonyolult (lassú, többlépcsős rendszer).
A jövőben várhatóan azonban ezek a jellemzők is finomodni fognak az Európai Uniós csatlakozásnak is köszönhetően.
Összegzés
Összegezve a fentiekben leírtakat, Horvátország adórendszere jelenleg nem tekinthető túl vonzónak a befektetők számára, azonban fontos kiemelni, hogy a turizmus és egyéb iparágak területén Horvátország egyre erősebben integrálódik Európába, mely várhatóan adójogi területen is kedvező változásokat fog hozni a jövőben, ezért mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni a változásokat.
Cikk szerzője: Gerendy Zoltán, ügyvezető, Adópartner és Kiss Zsófia, Senior Adótanácsadó. A BDO Magyarország az Adó Online szakmai partnere.