Még több bevallási tervezetet készít a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV a tavalyi mintegy 4 millióhoz képest idén egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít.


A nyilvántartásában szereplő adatok alapján a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó (áfa) fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is összeállítanak egy tervezetet, amely nem válik automatikusan bevallássá, így azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel.

Kiemelték, ha a tervezetet nem egészítik ki, és nem módosítják a szja-bevallás benyújtási határidejéig, május 22-ig, akkor az nem válik érvényes személyijövedelemadó-bevallássá.

Ha a mezőgazdasági őstermelő éves bevétele a 600 ezer forintot nem haladta meg és nem volt más adóköteles jövedelme, akkor bevallást sem kell benyújtania – tették hozzá.

[htmlbox art_tukor]

 

A tervezetek március 15-től elektronikusan elérhetők az Ügyfélkapun, amelyhez hozzáférést március 19-ig lehet igényelni.

A NAV felhívta a figyelmet arra is, hogy aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapjáról letöltheti, illetve az ügyfélszolgálatokon beszerezheti a nyomtatványt, valamint a bevallás elkészíthető a webes kitöltő felületen is, amely elérhető a NAV honlapjáról, illetve a kormányzati portálról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.