Még több szja-bevallási tervezetet készít a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó – közölte az adóhatóság.

Az egyéni vállalkozóknak továbbra is önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást, aminek elkészítését nagyban megkönnyíti a NAV által összeállított adóbevallási tervezet.

A tervezetek március 15-étől elérhetőek a NAV honlapjáról, illetve a kormányzati portálról, a magyarorszag.hu-ról egyaránt – jegyezték meg.

A webes kitöltő felületen a tervezet megtekintése, a nem kifizetőtől, munkáltatótól származó jövedelmi adatok, valamint a vállalkozói tevékenységgel összefüggő adatok kiegészítése, majd mentése után lehetőség van a bevallás elektronikus beküldésére – fűzték hozzá.

Felhívták rá a figyelmet, hogy az szja-törvény szerint adózó egyéni vállalkozóknak a beküldést mindenképpen meg kell tenniük ahhoz, hogy a NAV által készített tervezetből érvényes bevallás legyen.

A NAV közölte, az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje megváltozott, idéntől mindenkire egységesen május 20-a az irányadó. A kata- vagy eva-törvény szerint adózó vállalkozók számára továbbra is február 25-e a nyilatkozat, illetve a bevallás határideje. Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.