Megszűnnek a nulla forintos repülőjegyek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wizz Air diszkont légitársaság már bruttó, azaz az adókat és illetékeket is tartalmazó jegyárakat közöl, a Malév és az ugyancsak diszkont SkyEurope az erre vonatkozó uniós rendelet hatályossá válásakor vezeti be ezt a gyakorlatot.

A légi közlekedési szolgáltatásról szóló és az Európai Parlament által elfogadott rendelettervezetben egyebek között az is szerepel, hogy ne lehessen 1 forintért kínálni a repülőjegyeket, ha egyszer nem annyiba kerülnek. A parlament úgy módosítaná a rendeletet, hogy az tartalmazzon minden olyan díjat, amelyet az utasnak feltétlenül meg kell fizetnie.

Kázmér Natasa, a Wizz Air kommunikációs igazgatója a távirati irofdának elmondta, hogy a forgalmi adatokban nem történt változás azt követően, hogy a légitársaság a bruttó árazást vezette be. A folyamat még nem zárult le, az úgynevezett minimum foglalási díj még nem szerepel a meghirdetett árakban, hamarosan azonban ezt is tartalmazni fogják – fűzte hozzá Kázmér Natasa.

Hegedűs Judit, a SkyEurope Hungary szóvivője arról számolt be, hogy a légitársaság a nyugat-európai piacain már régóta a bruttó árakat közli. Hozzátette: amennyiben a rendelet hatályba lép, mindenhol bevezetik a bruttó árak hirdetését. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelmi előírások miatt a hirdetéseikben felhívják a figyelmet arra, hogy nettó árat közölnek, és csillaggal jelölik, hogy az ár az adókat és illetékeket nem tartalmazza. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a marketingfogásnak számító nettó árközlés ellenére az utas minden tájékoztatást megkap arról, hogy a repülőjegy mennyibe kerül.

Hasonlóan nyilatkozott Németh Krisztina a Malév kommunikációs igazgatója is. Elmondta: mivel az utas első benyomása fontos a vásárlási döntésnél, a Malév is nettó árakat közöl, feltüntetve, hogy az adott összegre még az adók és illetékek is rárakódnak. Hozzátette: amennyiben a rendelet hatályossá válik, a Malév is bruttó árakat közöl majd, és mivel ez minden légitársaságra kötelező érvényű lesz, egyik vállalat sem kerül versenyhátrányba emiatt.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek között a nettó árazás miatt marasztalt el több légitársaságot is a közelmúltban. Úgy vélték, hogy a nettó árazás alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére, mivel a potenciális fogyasztók döntéseire hatást gyakorolnak a légitársaságok hirdetései. Amennyiben a tájékoztatás nem megfelelő, az ügyfelek csak a fizetéskor szembesülhetnek azzal, hogy a reklámban közöltnél többe kerül az utazás, a repülőre való felszállás előtt repülőtéri illetéket, jegykiállítási díjat, vagy egyéb jogcímen felszámolt összeget is fizetni kell, így a végösszeg a hirdetésben szereplő ár többszörösére is rúghat.

A GVH piactisztítási céllal több légitársaság ellen is eljárást indított: a KLM 1 milliós, a Wizz Air 20 milliós, a Malév 30 milliós és a SkyEurope 50 milliós bírságot kapott egyes reklámjaiért.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.