Munkáltatói lakáscélú támogatás 2019-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltatói lakáscélú támogatások előző években meglévő kedvező rendszerét eltörölték. Egyetlen lehetőség maradt csupán, ez pedig a munkáltató által biztosított kamatmentesen, vagy kedvezményes kamatozással nyújtott hitel.

A munkáltatói lakáscélú támogatások előző években meglévő kedvező rendszerét a jogalkotó a 2018. évi XLI. törvénnyel az idei évtől szinte teljes egészében eltörölte. Ez alapján a személyi jövedelemadóról szóló törvényben (1995. évi CXVII. törvény, a továbbiakban: Szja tv.) idéntől hatályon kívül helyezték az 1. számú melléklet 2. pont 2.7., illetve a 9. pont 9.3. alpontjait. A munkáltató tehát már nem adhat adómentesen a munkavállalója részére vissza nem térítendő támogatást (bekerülési érték 30 százalékáig, max. 5 éven belül 5 millió forintig) lakása építéséhez, vásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, illetve ezekhez kapcsolódóan pénzintézettől felvett hitel törlesztéshez.

Egyetlen lehetőség maradt csupán, ez pedig a munkáltató által biztosított kamatmentesen, vagy kedvezményes kamatozással nyújtott hitel, melyet a munkavállaló saját lakás építéséhez, építtetéséhez, vásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, avagy bármely említett célra hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez használ fel.

Az erre vonatkozó szabályokat viszont nem az Szja tv. adómentes juttatásokat felsoroló 1. számú mellékletében találjuk meg. Noha az Szja tv. hitelt említ, jelen esetben a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény, a továbbiakban: Ptk.) 6. könyvének a kölcsönszerződésre vonatkozó szabályait (6:383. § – 6:389. §) kell figyelembe venni.

A munkáltató által adott és szerződéssel alátámasztott kölcsön esetén a munkáltató mint hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, a munkavállaló mint adós pedig a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a munkavállalónak (hitelezőnek) történő visszafizetésére vállal kötelezettséget. A kölcsön futamidejét, vagyis a fogalmi elemek között meghatározott „későbbi időpont”-ját években, vagy akár évtizedekben is meghatározhatja. A visszafizetés ütemezését is a felek döntik el, így a törlesztés történhet részletekben, vagy akár egyösszegben.

A kölcsönszerződés egy másik kiemelt fogalmi eleme az, hogy a kölcsön összegére a munkavállaló mint adós kamat fizetésére köteles. A Ptk. azonban a kölcsönszerződésre nem ír elő kötelező mértékű kamatmértéket, így a munkáltató által biztosított kölcsön a piacihoz képest kedvezményes kamattal, vagy akár kamatmentesen is adható.

Innentől kell újra az Szja tv. szabályait elővenni!

További részleteket itt olvashat.

A cikk szerzője S. Csizmazia György (SK AUDIT Gazdasági Tanácsadó Kft.), a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.