Nagyot szigorodhatnak a transzferárazás szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szigorú, átlátható, és összehasonlítható transzferárazási szabályok jöhetnek akár 2015-tól az OECD ajánlása nyomán. Az érintett cégeknek már most érdemes készülniük – közölte az EY.


„A szakmai vitára bocsátott OECD-tervezetből egyértelműen kiderül, hogy jelentős változásokra kell készülniük a transzferárazás terén a cégeknek. A nemzetközi szervezet idén szeptemberben adhatja ki hivatalos ajánlástervezetét, amelyet várhatóan a tagállamok is viszonylag hamar átültetnek majd saját jogrendjükbe. Így akár már jövő év elejétől jelentősen kibővülhet a kötelezően közlendő információk köre a transzferárak területén, amely lehetőséget teremt az adóhatóságok számára a hatékonyabb ellenőrzésre. A multinacionális vállalatok pedig arra kényszerülnek majd, hogy a korábbinál lényegesen szorosabban koordinálják az elszámolóárakkal kapcsolatos döntéseiket” – mondta Lipták Zoltán, az EY adópartnere.

A javaslat lényege, hogy az OECD-tagországokban működő vállalatok egységes tartalommal, a vállalatcsoport más országokban működő részeire vonatkozó információkat adnak át kötelező jelleggel az adóhatóságnak. Az adatszolgáltatásban megjelenhet például a tényleges üzletvezetés helyére, a fő üzleti tevékenység tartalmára, az országonként ténylegesen megfizetett társasági adóra és a vállalatközi tranzakciók volumenére vonatkozó nyilatkozat is. Így ezentúl ezek az információk a vállalatcsoport összes tagvállalatára vonatkozóan, valamennyi érintett adóhatóság számára elérhetőek lesznek – tette hozzá Lipták Zoltán.

Számviteli változások, felkészülés a beszámolókészítésre és a tao-bevallásra

Szakmai fórum és képzés: 2014. március 25.

  • Könyvvizsgálóknak: 2 kreditpont
  • Adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek: 4 kreditpont

Jelentkezzen most!

Három fontos lépéssel készülhetnek fel a cégek

A cégeknek a jelenlegi helyzetben egyrészt érdemes áttekinteniük belső transzferár-gyakorlatukat és az ehhez kapcsolódó belső előírásaik végrehajtását. Másrészt fontos, hogy tételesen felülvizsgálják azon jogi entitásaik transzferár-stratégiáját és dokumentációit, amelyekre az adóhatóságok várhatóan nagyobb figyelmet szentelnek majd az új adatszolgáltatás fényében. Harmadrészt pedig már most felkészíthetik szervezetüket és folyamataikat egy esetleges átalakításra – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.