NAV: 2025-től lesz teljes az eÁFA rendszer


Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van – derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

– Az eÁFA fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani, addig folyamatosan bővítjuk az új funkciókkal a rendszert – mondta el Dr. Varró György, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) osztályvezetője . Mint a szakértő fogalmazott, az eÁFA sikeresen indult el idén februárban, ám egyelőre még nem teljes a rendszer.

– Már július 1-től bővül az eÁFÁ-ban elérhető funkciók köre, onnantól lesz lehetőség a rendszerben önellenőrzést végezni, a visszajelzések szerint ugyanis eddig ez volt az egyik legnagyobb akadálya az eÁFÁ-ra való tömeges áttérésnek – tette hozzá. A további várható funkciók között említette, hogy lehetőség lesz a rendszerben soron kívüli ÁFA-bevallást is benyújtani, valamint a rendszer képes lesz kezelni a jogelőd-jogutód kapcsolatot is – mindkét új funkció várhatóan 2025. január elsejétől lesz elérhető a rendszerben.

Dr. Varró György ezen kívül kiemelte, hogy a hibajelzések köre is folyamatosan bővülni fog. Emlékeztetett, az eÁFA már most is számos hibát képes kiszűrni a beadást megelőzően, amelyek javítására – gépi interfészes benyújtás esetén kedvezményként – 15 nap áll az adózó rendelkezésére, ezen idő alatt pótdíjmentesen lehet módosítani az áfa-bevallást. – Ilyen rugalmasság az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) rendszerben nincs – utalt a ma is használt hagyományos áfa-bevallási eszközre. Hozzáfűzte, a könyvelőknek érdemes mielőbb átállni az eÁFA használatára akár a NAV elektronikus felületén, akár közvetlenül könyvelőszoftverből indítva, mivel a több mint 20 évvel ezelőtt fejlesztett ÁNYK teljes leváltása hamarosan időszerűvé válhat.

Az online közvetített kerekasztal-beszélgetésen Firkala Csaba, az EY adóügyekhez kapcsolódó szolgáltatások senior managere ezzel együtt is úgy véli, hogy a NAV élen jár az adónyilvántartási csatornák digitalizációban európai szinten. Ennek alapját főként az adja, hogy az online számlázási és egyéb elektronikus adatszolgáltatási kötelezettségeknek köszönhetően a NAV rengeteg adatot gyűjt össze, amelyeket egyfajta szolgáltatásként használ fel, például amikor elkészíti az adózok áfa-bevallás tervezetét. – Emiatt rendkívül fontos adózóként a magas adatminőség, hiszen ha ez pontos, akkor az eÁFA használata is egyszerű folyamattá válik – húzta alá Firkala Csaba. Megjegyezte, ahhoz, hogy adózók ki tudják használni a NAV által kínált valamennyi funkciót, a könyvelőszoftverek fejlesztőinek is folyamatosan lépést kell tartaniuk a változásokkal.

– A Kulcs-Soft könyvelőszoftveréből már nyújtottunk be sikeres eÁFA-bevallást, hamarosan pedig minden felhasználó számára élesben is elérhetővé válik ez a modul – mondta a beszélgetésen Pusztán Edina, a Kulcs-Soft üzleti elemzője. Mint rámutatott, a könyvelőszoftverből közvetlenül benyújtott áfa-bevallás szinte teljesen automatizálja a folyamatot, miközben a NAV ellenőrző rendszerének köszönhetően javul a beadott bevallások pontossága is. Megjegyezte, a Kulcs-Soft dedikált telefonos információs vonal felállításával, információs anyagokkal és oktatóvideóval segíti az eÁFÁ-ra való átállást. Emellett a társaság az iparági digitalizáció előremozdítása érdekében díjmentes próbaidőszakot hirdet könyvelőszoftverének eÁFA moduljára egész 2024-ben.

Forrás: Kulcs-Soft Nyrt.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.