NAV figyelő, 17. hét: frissültek a feketelisták
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az szja-bevallási szezonra tekintettel tovább tartanak nyitva a NAV-ügyfélszolgálatok. Az adóhatóság több feketelistáját is frissítette.
1. Tájékoztatás a számla, egyszerűsített számla, számla-leporelló és nyugta nyomtatványokat előállító adózók részére
Mint köztudott, a nyomtatott számlák, egyszerűsített számlák, számla-leporelló és nyugta nyomtatványok a NAV által kijelölt sorszámtartománnyal értékesíthetőek. A sorszámtartomány célja, hogy ezen dokumentumok „életútja” nyomon követhető legyen. Előállításukhoz külön igényt kell benyújtani a NAV felé „SORSZIG” nevű nyomtatványon.
Abban az esetben azonban, ha a nyugta egyúttal az abban megjelölt szolgáltatás igénybevételére is feljogosítja annak bemutatóját, akkor az előállító, forgalmazó mentesül a NAV által előírt sorszámtartomány alkalmazása alól, kizárólag a folyamatos, kihagyás és ismétlés nélküli sorszámozást kell biztosítania.
Ezzel szemben azokat a bizonylatokat, melyek elsősorban egy konkrét szolgáltatás igénybevételére jogosítanak (pl. belépőjegy), és csak másodlagos rendeltetésük, hogy számlaként, nyugtaként is elfogadhatók – ha fel vannak ruházva azok kellékeivel – forgalmazni nem kell, azonban biztosítani kell a zárt rendszerű elszámolhatóságuk szigorú számadás alá vonását, valamint a tőpéldányokon keresztüli hiánytalan elszámolhatóságot.
A forgalmazók, akik rendelkeznek a NAV által meghatározott sorszámtartománnyal, az értékesített nyomtatványokról negyedévente, a negyedévet követő hó 20-ig, vevőnkénti részletezésben adatot szolgáltatnak a NAV felé.
2. Illeték
A 70. számú információs füzet az illeték törlésével és visszaigénylésével kapcsolatos tudnivalókat taglalja. Az információs füzet segít eligazodni az alábbi esetekben:
-
ha az illetéket az adóhatóság előírta, de mégsem kell megfizetni (az illeték törölhető), vagy
-
amennyiben az illetéket korábban már megfizették, de az mégis visszajár (az illeték visszatéríthető).
A fentiek tekintetében foglalkozik a vagyontárggyal kapcsolatos illetéküggyel, valamint az eljárási illetékkel.
3. Rendkívüli nyitva tartás
Tekintettel a személyi jövedelemadó határidőre a NAV rendkívüli nyitva tartással igyekszik segíteni a magánszemélyeket az éves bevallással kapcsolatban felmerült kérdések és problémák megoldásában.
A nyitva tartásról a részleteket itt találja.
4. e-SZJA portál karbantartás
Ha valaki épp előző csütörtök este szerette volna megnézni szja bevallás-tervezetét, tapasztalhatott némi fennakadást a rendszerben, ugyanis a NAV e-SZJA portálja 2017. április 27-én 20:30 és 21:30 óra között karbantartás miatt nem volt elérhető.
5. Áfa visszaigénylés Olaszországból
Ahogy arról már 9. heti összefoglalónkban is írtunk, Olaszország szigorít a külföldiek által visszaigényelhető áfa folyamaton, miszerint minden kérelemhez az összes vonatkozó számla elektronikus másolatát is csatolni kell. Amint arra már előző cikkünkben is utaltunk – ez az eljárás nem felel meg az EU vonatkozó irányelvének, így még változás várható a jövőben – a változásra nem sokat kellett várni. A jelen tájékoztatóból kiderül, hogy az olasz adóhatóság finomított álláspontján és nem fogja érdemi vizsgálat nélkül elutasítani azon kérelmeket, melyek nem tartalmazzák a számlamásolatokat. Ennek ellenére a követelményrendszer nem változott, így ennek megfelelően hiánypótlási eljárás keretében fogja bekérni a számlamásolatokat a kérelmezőktől. Annak érdekében, hogy megspóroljuk a plusz köröket, érdemes már a kérelem benyújtása során mellékelni a vonatkozó számlamásolatokat.
6. Árunyilatkozat a török belépési vámhivatal felé
2017. április 25-től minden TIR-igazolvány birtokosnak a TIR-igazolvány fedezete mellett szállított áruk megérkezése előtt elektronikus előzetes árunyilatkozatot kell benyújtania a török belépési vámhivatalhoz. Az előzetes árunyilatkozat benyújtására vagy a TIR-EPD rendszeren, vagy az új, a törökországi Vám és Kereskedelmi Minisztérium által üzembe helyezett Előzetes Árunyilatkozat Rendszeren (TIRCUS) keresztül van lehetőség.
A felhívás mellékleteként letölthető a TIRCUS működéséről szóló angol nyelvű Felhasználói Kézikönyv.
7. AEO iránti kérelem
Az engedélyezett gazdálkodóként (AEO) történő engedélyezés iránt kérelem az alábbi linken érhető el:
8. Március 31-i feketelisták
Az alábbi listában szereplő nem magánszemély adózók 100 millió forintot meghaladó adótartozást halmoztak fel az állami adóhatóságnál, melyet 180 napon keresztül nem egyenlítettek ki. A lista a 2017. március 31-i állapotot mutatja.
A második lista pedig azokat a magánszemélyeket sorolja fel, akik 10 millió forintot meghaladót adótartozásukat nem egyenlítették ki 180 napon keresztül. Ez a lista is a 2017. március 31-i állapotot tükrözi.
9. Megjelent az ADÓVILÁG!
Megjelent az ADÓVILÁG 2017/6. száma, amely aktualitása miatt foglalkozik az szja tervezet bevallássá válásával, valamint több változatos témát is boncolgat, mint az összevont adószámla-kivonat, az IFRS-eseket alkalmazók adatszolgáltatása, kedvezőbb közterhek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása során, jogalkalmazási kérdések az adózói minősítésekkel kapcsolatban, adóvégrehajtás közvetett jogkövetkezményei, ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétjének visszterhes megszerzéséhez kapcsolódó illetékkötelezettség, és egyéb finomságok.
A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.