NAV: kockázatosak a hamis autóalkatrészek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Évente több száz millió forintra rúg a hamisított autóipari termékek értéke, az ilyen áruk a közlekedők életét is veszélyeztethetik – mondta Teleki József ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten, a hamisítás elleni világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón.


Megjegyezte, hogy a hamisítás világszerte minden termékkört érint, összesített globális értéke a több száz millió eurót is elérheti évente.

Közölte, nyáron főleg a hamisított napszemüvegek kerülnek forgalomba, illetve világszerte nagy mértékben hamisítanak például luxuscikkeket és szoftvereket.

Hozzátette, a NAV tapasztalatai szerint az exportforgalomban ritkán fordulnak elő ilyen cikkek, a behozott termékek között viszont gyakoriak: 2013-ban az Európai Unióba érkező áruk 5 százaléka volt hamis, értékük csaknem 85 millió euróra rúgott.

 

Teleki József hangsúlyozta, a hamis termékek csak látszólag olcsók, ráadásul az általuk okozott károk nem csak a gazdaságot veszélyeztetik: becslések szerint Magyarországon több mint 10 ezer munkahely szűnt meg illegálisan előállított áruk miatt. A NAV ezredese szerint az internetes kereskedelem jelentősen megkönnyíti a hamis termékek forgalmát, amely így évről-évre egyre jelentősebb és általában a szervezett bűnözői csoportokat juttatja bevételhez.

A rendezvényen Marótiné Koczur Györgyi, a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének elnöke kiemelte, a hamis járműipari termékek súlyos biztonsági kockázatokat rejthetnek, amivel a hamisítók rendszerint nem törődnek. Hangsúlyozta, hogy szükség van a közlekedési jogszabályok módosítására, mivel az ilyen alkatrészek, szoftverek forgalmazóinak felelősségét, az általuk forgalmazott termékek szerepét nem vizsgálják a baleseteknél.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.