NAV: már csak öt nap


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már csak öt nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 22-ig- figyelmeztet az adóhatóság.


Május 22-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető új netes felületen – írja közleményében a NAV.

 Szombaton akár bevásárlás előtt is benyújtható a bevallás az Eurocenterben, ahol félnapon keresztül segítenek a NAV munkatársai azoknak, akik még nincsenek túl bevallási tervezetük véglegesítésén. Két nappal a határidő előtt, fél 9-től 1 óráig mindenki megtalálja az adóhivatal pultját a Bécsi út 154-ben, ahol leadható a papíralapú személyijövedelemadó-bevallás, sőt, a szakemberek a bevallás kitöltésében is segítenek. Ezen a napon ügyfélkaput is nyithatnak azok, akik szeretnék az e-szja mellett a közigazgatási ügyek nagy részét a legegyszerűbben, akár otthonról, saját számítógépükről intézni.

 
Korábban postán, csaknem 820 ezren kapták meg a bevallási tervezetet a NAV-tól. Tanácsos átnézni a tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott mellékletét kell kitölteni és visszaküldeni május 22-ig.  
 
Mindenki, aki maga készít szja-bevallást, vagy a tervezetet fogadja el – sőt még az az egyéni vállalkozó is, aki februárban nem nyilatkozott a felajánlásról – május 22-én éjfélig rendelkezhet adója 1+1 százalékról.   
 
Akik netán elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy a felajánlásban, azok hívják a NAV Általános Tájékoztató Rendszerét. A hivatal munkatársai munkanapokon 8:30-tól 18 óráig, hétvégén 8:30-tól 13:30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket – zárul a hatóság közleménye.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.