NAV: már egy hónapja elérhető az szja-bevallási tervezet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető az adóhatóság webes felületén, amelyet érdemes átnézni, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

Kiemelték: a jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek kivételével – május 20-a után automatikusan bevallássá válik.

Aki olyan jövedelmet is szerzett tavaly, amelyről a NAV-hoz nem érkezett adatszolgáltatás, annak a bevallási tervezetet ki kell egészítenie – jegyezték meg utalva arra, hogy például az ingatlan-bérbeadásából származó jövedelem is ebbe a kategóriába tartozik.

A NAV rámutatott: ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy egészségügyi hozzájárulás, és ezek összege nem több mint 200 ezer forint, akkor – egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek kivételével – idén is kérhető akár hat havi pótlékmentes részletfizetés, amit a bevallásban kell jelölni. Az első részlet befizetésének határideje 2019. május 20. – tették hozzá.

Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, akkor a visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet, attól függően, hogy miként szeretné visszakapni az adózó az év közben többletként befizetett adót. Ha valaki tavaly több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban kell jelölnie, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást.

A NAV webes szja-kitöltő programját használók a fizetést a kitöltőfelületen keresztül is megtehetik. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is befizetheti az adóját.

Akik papíralapon adják be bevallásukat, azok aláírásának szerepelnie kell a főlapon, különben a bevallás érvénytelen.

Az szja 1+1 százalékáról mindenki nyilatkozhat akár a webes felületen, akár papíralapon, mely postán is beküldhető a NAV-hoz. Ha a felajánló az 1 százalékról rendelkező nyilatkozatot a NAV ügyfélszolgálatán szeretné benyújtani, akkor azt csak személyesen vagy meghatalmazottján keresztül teheti meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.