NAV: nyilatkozni kell a kedvezményekről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezekben a napokban nyilatkozhatnak az alkalmazottak arról, hogy ebben az évben milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadójuk illetve adóalapjuk – hívja föl a figyelmet az Adó Online-hoz eljuttatott közleményében az adóhatóság. A munkáltató ezt figyelembe véve állapítja meg a levonandó adóelőleg összegét. Ha év közben a kedvezmények szempontjából változik a munkavállaló helyzete, új nyilatkozatot kell kitöltenie a munkahelyén.


A legtöbbeknek családi kedvezmény jár, amely az adóalapot, és kiegészítésként – ha az nem teszi ki a teljes keretet – a járulékokat csökkenti. Erről az eltartott családtagok felsorolásával kell nyilatkozni. Közülük meg kell jelölni a kedvezményezett eltartottakat, akik után a családi pótlék is jár. Idén még elég megadni az eltartottak nevét, születési helyét és idejét, édesanyjuk nevét és lakcímét. A gyerekek adóazonosító jelét nem kötelező feltűntetni. A családi kedvezmény kedvezményezett eltartottanként, havonta, egy eltartott esetén 10 000 forinttal, két eltartott esetén 12 500 forinttal, három vagy annál több eltartott esetén 33 000 forinttal kevesebb adóelőleg levonását eredményezi. A kedvezmény teljes összegét tehát befolyásolja az eltartottak és a kedvezményezett eltartottak száma. A kétgyermekes szülők családi kedvezménye idén 25 százalékkal emelkedett, 2019-re pedig a duplájára nő, vagyis gyermekenként, havonta 20 000 forinttal több maradhat a családoknál.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Az első házasok kedvezménye január 1-jétől – legfeljebb 24 hónapig – 33 335 forint, azaz házaspáronként havi ötezer forinttal több jut a kiadásokra. A 24 hónapon belül a kedvezmény abban a hónapban már nem jár, amikor magzatra vagy gyermekre tekintettel először érvényesíthetnek családi kedvezményt a szülők.
 
Idén havi 5 550 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban illetve fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.