A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A francia kormány tagjai elítélték az üzemanyag adóemelése ellen útblokádokkal és üzemanyagraktárak elfoglalásával negyedik napja tartó tüntetések „radikalizálódását”.
„Láthatjuk, hogy mára teljesen elharapózott a tüntetés, amely szombaton lényegében még jó hangulatú volt. Jól látjuk, hogy a követelések, amelyek nem is összefüggőek, radikalizálódnak és nagyon különbözőek” – mondta Christophe Castaner belügyminiszter a France2 közszolgálati televízióban.
A negyedik napja országszerte tartó megmozdulásokon bekövetkezett incidenseknek a hétfő esti belügyminiszteri összesítés szerint eddig egy halálos áldozata és 528 sérültje van, közülük 17 súlyos. A rendőrség hétfőn megkezdte az elfoglalt üzemanyagraktárak felszabadítását, és jelezte, hogy a rendőri fellépések kedden is folytatódnak.
A belügyminiszter elmondta: éjszaka vasgolyókkal dobáltak meg rendőröket egy bevásárlóközpontnál, amikor a bejáratot elbarikádozó, rudakkal és Molotov-koktélokkal felszerelkezett embereket távolítottak el. Az észak-franciaországi Caennál pedig könnygázzal oszlatták szét azokat a tüntetőket, akik barikádot építettek a város mentén, négy embert előállították.
„A tüntetés joga nem jelenti azt, hogy le lehet bármit zárni, nem kell bejelenteni (egy tüntetést), vagy rendőröket lehet bántalmazni” – hangsúlyozta a miniszter. Jelezte, hogy mostantól ellenőrzik a tüntetők személyazonosságát, és megbüntetik a szabálysértőket. Arra kérte a „békés tüntetőket, akiket magával ragad a radikálisabbak heve, hogy maradjanak a törvényes keretek között”.
Bruno Le Maire gazdasági miniszter is elítélte, hogy egyre több erőszakról, fosztogatásról, homofób és rasszista incidensről érkeznek hírek a blokádokról.
A tárcavezető a France Info hírrádióban kizárta, hogy a kormány „gesztust” tenne a tüntetők követeléseinek kielégítésére, mert szerinte „egy cent ide, két cent oda” nem enyhítené a tiltakozók dühét. Jelezte, hogy a kormány tisztában van a franciák reménytelenség-érzésével, és megígérte, hogy a kormány enyhíteni fog az elmúlt évtized folyamatos adóemelésein.
„Ezt a helyzetet megörököltük. Először fog ez a tendencia megváltozni” – hangsúlyozta a miniszter, emlékeztetve a lakhatási adó jövő évre tervezett eltörlésére.
„Tudjuk, hogy területi különbségek vannak, franciák milliói rettegnek a leszakadástól” – hangsúlyozta a gazdasági miniszter. „De én nem hiszek a gesztusokban, én a határozott politikában és abban hiszek, hogy eredményeket érünk el a franciák számára. Mit jelentene egy gesztus? Azt, hogy egy centet adunk ide, kettőt meg oda? Azt gondolja, hogy ez kielégítené a franciákat, akik aggódnak, dühösek és tiltakoznak?” – tette hozzá arra az újságírói kérdésre, hogy teljesíti-e a kormány a tüntetőknek az üzemanyag adóemelésének eltörléséről szóló követelését.
Az interneten felháborodott autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalmához tartozók kedden is folytatták forgalomlassító és útlezáró akcióikat az üzemanyag környezetvédelmi adójának január 1-től tervezett emelése ellen, elsősorban Bretagne-ban, a keleti országrészben és a dél-franciaországi Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban, ahol több autópályán is jelentősek a fennakadások.
A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, spontán módon, a közösségi oldalakon szervezett, a franciák háromnegyede által támogatott megmozdulás szombaton kezdődött, aznap csaknem 290 ezren tiltakoztak országszerte, vasárnap 46 ezren, hétfőn 26 ezren vettek részt az útblokádokban.
Hétfőn több baleset is történt. Az észak-franciaországi Calais-nál egy teherautó áthajtott egy blokádon, és üldözőbe vette egy motoros rendőr. A kamion végül belerohant egy gépkocsiba. Egy másik helyen egy motoros visszafordult egy úttorlasznál, és a szembe jövő teherautónak hajtott, jelenleg életveszélyes sérülésekkel kórházban ápolják.
Megszülettek az első ítéletek is a szombati gázolások és incidensek miatt: egy 32 éves férfit négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítéltek mások életének veszélyeztetése és a forgalom akadályozása vádjával, amiért társaival élő láncot alkotott egy autópályán, a vádlottak többsége felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A Le Parisien című napilap értesülése szerint szombaton négy embert őrizetbe vettek a terrorelhárítók, miután a gyanúsítottak merényletet terveztek a tüntetőket biztosító rendőri erők ellen.
Emmanuel Macron államfő hétfőn Brüsszelben azt mondta, hogy „ha eljön az idő”, válaszolni fog a tiltakozóknak. Édouard Philippe miniszterelnök pedig egy vasárnap esti tv-interjúban jelezte, hogy a kormány meghallotta a tiltakozók „dühét és szenvedését”, de az energetikai átállás céljából kivetetett környezetvédelmi adóból nem enged.
(MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!