Több mint 50 milliárd forint van Babakötvényekben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az 50 milliárd forintot – közölte Varga Mihály szerdán. A pénzügyminiszter kiemelte: ez 30 százalék feletti növekedés a tavalyi 38 milliárdos állományhoz képest.

A Babakötvény aktuális kamata 5,4 százalék, a pénzt a fiatalok 18 éves koruk után vehetik fel és bármire felhasználhatják.

A pénzügyminiszter közölte: a Babakötvény a legbiztonságosabb, a legegyszerűbb és tartósan az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőség azoknak, akik körültekintően és hosszú távon szeretnének gondoskodni gyermekeik jövőjéről.

Elmondta, a kormány legfontosabb célja a gyermeket nevelő családok támogatása, amelyet 2010 óta az adókedvezmények rendszerétől kezdve az otthonteremtési programon át számtalan intézkedés szolgál. Azt is látjuk, hogy egyre többen terveznek hosszú távra és mernek befektetni annak érdekében, hogy megkönnyítsék a gyermekek felnőtt életének megkezdését – jelentette ki Varga Mihály.

Ezt támasztja alá a Babakötvény népszerűsége, évente 20-25 ezerrel több szülő gondolja úgy, hogy érdemes Babakötvényt vásárolnia gyermekeinek, ennek eredményeként már több mint 160 ezer számlát nyitottak – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A Babakötvény nyújtotta előtakarékosság lehetőségét minden szülőnek megéri kihasználni – hangsúlyozta Varga Mihály. A kötvény kiemelkedően magas hozama annak köszönhető, hogy kamata minden évben az előző évi infláció plusz 3 százalék. Így például – az első sorozat kivételével – valamennyi évjáratú Babakötvény aktuális kamata jelenleg 5,4 százalék. A garantáltan infláció feletti 3 százalékos reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás.

Kifejtette, a Start-értékpapírszámlára a 42 500 forintos életkezdési támogatáson túl további egyéni befizetésekkel akár több millió forintot is összegyűjthet a család, hiszen az állam a befizetések 10 százaléka, maximum 6 ezer forint erejéig külön támogatást is nyújt. A kiemelkedő kamatozás miatt nem meglepő, hogy egyre többen viszik át gyermekeik megtakarításait a Magyar Államkincstárhoz, mivel az itt vezetett Start-értékpapírszámlán lehet Babakötvénybe fektetni a gyermekek életkezdésére félretett összegeket – mutatott rá a tárcavezető.

A Babakötvény a gyermek 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes – jelentette ki Varga Mihály.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.