Népszerű a SZÉP-kártya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A feltöltések összege június végére meghaladta a 40 milliárd forintot.


Az Országgyűlés honlapján olvasható, képviselői kérdésre adott válaszában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egyebek mellett hangsúlyozta: a SZÉP-kártya rendszerének sikerét kétségbevonhatatlanul igazolják a forgalmi adatok. 2013 júniusának végén már 21 ezer munkáltató 850 ezer dolgozója rendelkezett SZÉP-kártyával, amelyekre 2012-ben 72 milliárd forintot töltöttek fel, és 44 milliárd forintot költöttek el a munkavállalók.

A kártya bevezetése óta már 73 milliárd forint áramlott a döntően hazai kkv-kat tömörítő turisztikai és vendéglátóipari ágazatokba. A három kibocsátó vállalat pedig már közel 50 ezer elfogadóhellyel rendelkezik.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A magyar álláspont továbbra is az, hogy a kártyabirtokosok pénzének biztonsága érdekében a kibocsátási peremfeltételekre szükség van, a forgalmi adatok ismeretében az előírások egyáltalán nem tekinthetőek túlzónak vagy aránytalannak – írja a miniszter.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

Több száz kilogrammnyi vágott dohányt és hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök

Több száz kilogrammnyi vágott dohányt és 430 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy pécsi garázsban. Csaknem ezer üveg hamis parfümöt találtak egy Németországba tartó bolgár furgonban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén; az okozott kár majdnem 17 millió forint – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.

2024. október 21.

Belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetése az önkormányzati szférában

A helyi önkormányzatok, az irányításuk vagy felügyeletük alatt álló költségvetési szervek, vagy a helyi önkormányzat tulajdonában vagy tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek, gazdasági társaságok számára fontos határidő közeleg, hiszen 2025. január 1-től ezen szervek is kötelesek belső visszaélés-bejelentési rendszert (a továbbiakban: bejelentőrendszer) létrehozni.