NGM: sokan éltek a családi kedvezménnyel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A családi kedvezménynek köszönhetően 2015-ben összességében 195 milliárd forint maradt a családoknál. Tavaly mintegy 22 ezer első házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami „nászajándékot”, és több mint 687 ezren éltek a hagyományos adócsökkentő kedvezményekkel – mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes-államtitkára.


A gyermekvállalás elismert költségeként 195 milliárd forint maradt a családoknál 2015-ben. Gyerekeikre tekintettel 2015-ben csaknem 1,1 millióan csökkentették adóalapjukat. Mintegy 542 ezren egy, 357 ezren kettő, 169 ezren három, míg 28 ezren háromnál több gyermeket jelöltek meg bevallásukban – elemezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által feldolgozott személyijövedelemadó-bevallások adatait a helyettes államtitkár.

A családi kedvezmény 2011-óta önmagában 935 milliárd forintot hagyott a családoknál – összegezte az elmúlt öt év szja-bevallásainak kedvezményekre vonatkozó sorait Tamásné Czinege Csilla.

 

Az szja-bevallások adatai szerint 2015-ben mintegy 22 ezer ifjú házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami „nászajándékot”, az adókedvezménnyel összességében 500 millió forintot spóroltak.

A hagyományos kedvezményeket több mint 687 ezren vették igénybe, amellyel együttesen 32,5 milliárd forinttal csökkentették az összevont adóalapot terhelő adójukat.

A hagyományos kedvezmények közül a legismertebb az úgynevezett személyi kedvezmény – emelte ki a helyettes államtitkár. A havi 5.250 forint összegű adókedvezményt tavaly több mint 167 ezren vették igénybe. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakba, a nyugdíj-előtakarékossági számlákra és a nyugdíjbiztosítási szerződésekre történő befizetések alapján – a magánszemélyenkénti 280.000 forintos összeghatár figyelembevételével – az összevont adóalap utáni adó terhére összesen 18,1 milliárd forint összegben 518 200 adózó rendelkezett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.