A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövőre emelkedhet az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve egészségpénztári egyéni befizetések után igénybe vehető adókedvezmény felső határa. Erről Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke beszélt Budapesten, egy szakmai konferencián.
A visszaigényelhető összeg felső határa 150 ezer forintra emelkedne az eddigi maximum 130 ezer forintról, és ehhez elegendő lenne egyetlen pénztári tagság is.
Eddig ugyanis a maximális kedvezmény eléréséhez két típusú pénztárban – nyugdíj- és egészségpénztárban – kellett tagnak lenni, illetve a nyugdíjhoz közel állók esetében létezett csak – két pénztári tagság esetén – a 150 ezer forintos kedvezmény – fejtette ki a szövetség elnöke az OTP – Portfolio.hu Öngondoskodás az egészség jegyében konferencia 2013 elnevezésű szakmai tanácskozáson.
2013. december 5: Adónap |
---|
ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról! Időpont: 2013. december 5. Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. Program:
Előadók:
|
Lehoczky László elmondta azt is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára fölkerült a pénztárak működését szabályozó törvény módosítását célzó tervezet, amelynek egyik legmarkánsabb eleme, hogy egy új pénztári formát hoz létre, a foglalkoztatói pénztárat. Ez egy olyan zárt pénztártípus, amelyet a munkáltató hoz létre. Hozzátette, hogy véleménye szerint az ilyen típusú pénztárak akkor lesznek működőképesek, ha a munkáltató nemcsak a befizetéseket, hanem a működésüket is támogatja.
Jelentős változásként említette azt is, hogy a tervezet szerint a pénztártag, aki 2012 után rokkant minősítést szerzett – azaz rokkantsági ellátásban részesül -, az önkéntes nyugdíjpénztárban olyannak minősül, mintha elment volna nyugdíjba, és így kiegészítő nyugdíjszolgáltatásban részesülhet.
(Forrás: MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!