OECD: indokolatlan a gázolaj kisebb adója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A légkörbe jutó szennyező anyagok mintegy 50 százalékáért a közúti közlekedés felelős, ennek 90 százalékát a dízelüzemű járművek bocsátják ki, ezért  a jogszabályalkotóknak fel kellene hagyniuk a dízelüzemű autók előnyben részesítésével a benzinnel működőkkel szemben – áll az OECD tanulmányában.


Mintegy 3,5 millióan halnak meg évente a légszennyezés következtében világszerte – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből. Az OECD tanulmánya szerint a légkörbe jutó szennyező anyagok mintegy 50 százalékáért a közúti közlekedés felelős. Ennek túlnyomó részét, 90 százalékát a dízelüzemű járművek bocsátják ki.
   
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Svájc kivételével azonban minden OECD-tagország kevesebb adót vet ki a dízel üzemanyagra mint a benzinre – hívják fel a figyelmet a tanulmányban. ( Magyarország is: jelenleg az ólmozatlan benzin jövedéki adója 120 forint literenként, a gázolajé 110,35 forint). Rámutatnak: erre nincs megfelelő környezetvédelmi magyarázat, mivel a dízelüzemű járművek több szén-dioxidot bocsátanak ki literenként, mint a benzinnel működők, továbbá a dízelből több szálló por és nitrogén-dioxid kerül a levegőbe, amik a szervezetbe kerülve többek között tüdőrákot, asztmát, szívproblémákat okozhatnak.

Adómozaik 2015

1. nap – 2014.11.24.

10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc
11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra
12.00-13.00 – ebédszünet
13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály
14.00-15.30 – ÁFA – Sike Olga

2. nap – 2014.11.25.

10:00-11:30 – Tb, ellátások – Farkasné Gondos Krisztina
11.30-11.45  – szünet
11:45-13.15  – Járulékok – Széll Zoltánné
13:15-14:15 – ebédszünet
14.15-15.45 – SZJA – Dr. Andrási Jánosné

Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

Az újonnan gyártott járművekre vonatkozó szennyezőanyag-kibocsátási előírások jóval szigorúbbak, mint korábban, azonban sokkal több dízelüzemű autót is gyártanak, ami további légszennyezéshez vezet. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az autógyártók által közölt kibocsátási adatokat teszt üzemmódban rögzítették, ami nagyban alatta marad a járművek valós használata során történő kibocsátásának.

A tanulmány készítői több ajánlást fogalmaznak meg a légszennyezés visszaszorítására a kormányzati szereplők számára. Így például a jogszabályalkotók felhagyhatnának a dízelüzemű autók előnyben részesítésével a benzinnel működőkkel szemben, továbbá szigorúbban szabályozhatnák a tesztkörnyezetnek a valós használathoz való igazodását az autógyártók kibocsátás-mérése során.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.