Orbán: nem lehetetlen az egy számjegyű szja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem lehetetlen az egy számjegyű személyi jövedelemadó (szja) bevezetése Magyarországon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön.


A kormányfő a Fókuszban a nemzeti érdek című budapesti konferencián Európa egyik legígéretesebb gazdaságának nevezte a magyart.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

Kormánya elmúlt három évének gazdaságpolitikai intézkedéseit értékelve Orbán Viktor azt mondta: a kabinet talpra állította a gazdaságot, mindent megtett azért, hogy Magyarország ne más pénzén éljen, hanem a sajátján. Ezért „rendben lezártuk” az együttműködést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), „hazamentek, mi pedig maradtunk” – fogalmazott. Úgy összegzett: „gatyába rázták a költségvetést”, rekord alacsony a hiány, Magyarország pedig a piacról finanszírozza magát.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.