Örökölhető a szochó-kedvezmény is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elhunyt egyéni vállalkozó örököse változatlan feltételekkel jogosult a szochó-kedvezményre – közölte honlapján a NAV.


A munkahelyvédelmi akcióterv keretében járó adókedvezmény a foglalkoztatott bruttó bére, de legfeljebb 100 ezer forint 27 százaléka a foglalkoztatás első két évében – emlékeztet közleményében az adóhatóság.

Az elhunyt egyéni vállalkozó örököse által folytatott tevékenység esetén a tevékenységet folyamatosnak kell tekinteni. Ebből következően az említett kedvezményt az egyéni vállalkozói tevékenységet folytató örökös változatlan feltételek mellett érvényesítheti, mint az elhunyt egyéni vállalkozó jogutódja – írja a NAV.

Számvitel nagy kézikönyve csomag

A csomagban lévő kiadványok:

1. A számvitel nagy kézikönyve 2014
2. Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek
3. Adó határidőnapló

Most három kiadványt kap egy áráért! Bővebb információ és megrendelés itt!


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.