Pályázati csalókra csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyolc ember ellen, akik a gyanú szerint nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csaltak el – közölte a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Haszon Dávid közleménye szerint a napokban lezajlott bevetésen öt megyében húsz helyszínen, informatikus szaktanácsadók segítségével gyűjtöttek bizonyítékokat a nyomozók, nagy mennyiségű iratot, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat és ingatlanokat foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak. A gyanúsítottak elfogásában speciális kommandósok is közreműködtek.

Jelenleg négy gyanúsított letartóztatásban van, egy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

A bűnbanda által irányított cég nyertes uniós pályázatában arra vállalkozott, hogy ipari vészhelyzetek előrejelzésére kifejleszt egy mesterséges intelligenciával támogatott informatikai rendszert. A projekt azonban nem jött létre, mert a budapesti csoport célja kizárólag az volt, hogy a vissza nem térítendő támogatást öncélúan használja fel. Erre utal, hogy a pályázathoz kapcsolódó tevékenységet egyáltalán nem végeztek, a szükséges önerővel nem rendelkeztek. A több száz millió forintos támogatáshoz fiktív számlák felhasználásával jutottak hozzá.

Mindezeken felül a nem megvalósult tevékenységet körbeszámlázást színlelt banki pénzmozgásokkal is alátámasztották, és a projekt kapcsán nem létező kutatók és technikusok munkavégzését dokumentálták.

A kiutalt összeg sorsa egyelőre nem tisztázott, az azonban biztos, hogy nem a pályázat céljaira költötték a pénzt.

A színlelt pályázati tevékenységhez a még ki nem fizetett kétszázmillió forintos támogatás kiutalását megakadályozták a NAV pénzügyi nyomozói.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Nagy meglepetések a 2023-as SZJA 1% felajánlásoknál, növekvő tételek, új szereplők

Az 1% felajánlás továbbra is a civil szervezetek fontos bevételi forrása Magyarországon. Sok szervezet léte múlik azon, hogy a magánszemélyek rendelkeznek-e az adójuk 1%-áról. 2023-ban a felajánlások száma mellett a felajánlott összeg is nőtt, így több mint 15 milliárd forint jut el még idén a civil szervezetekhez.

2023. szeptember 29.

Csaknem nyolcvan kilogramm dohánylevelet foglalt le a NAV

Költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakossal szemben – tájékoztatta a NAV.