Bejegyzések uniós pályázatok címkével

2021. május 14. Cégvilág

Megugrott a kkv-k érdeklődése a pályázatok iránt

Rendkívül megugrott az érdeklődés a kkv-k részéről az uniós pályázatok iránt; a pályázati hajlandóságot mutató index 15 pontot emelkedett az előző negyedévhez képest, jelenleg 43 ponton áll – közölte a a K&H az első negyedéves kutatásának eredményeiről.

Már januárban jönnek az új uniós pályázatok
2020. december 18. Cégvilág

Már januárban jönnek az új uniós pályázatok

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán feltöltött videóüzenetében.

2018. december 13. Adó

Pályázati csalókra csapott le a NAV

Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyolc ember ellen, akik a gyanú szerint nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csaltak el – közölte a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.