Pankucsi: az új hatóság a vállalkozókat védi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az NGM dolgozza ki a pénzügyi visszaélések elleni új hatóság szabályozását.


Az adózási, számviteli szakemberek felügyeletét érintő szabályok kidolgozását a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) végzi majd, együttműködve az érintett szakmai szervezetek képviselőivel – mondta Pankucsi Zoltán, a tárca adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára. A szabályozás előkészítése  már zajlik.

Pankucsi Zoltán kifejtette, hogy a felügyelet felállítását alapvetően három szempont indokolja, ezek közül az első a vállalkozások védelme. „Garantálni szeretnénk azt, hogy a pénzügyi szakemberektől mind szakmailag, mind etikailag megfelelő színvonalú szolgáltatást kapják a vállalkozások. Ne fordulhasson elő olyan, hogy a könyvelő, adótanácsadó vagy éppen a könyvvizsgáló felkészületlensége, hibája miatt részesüljenek szankcióban az adózók” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ez a tisztességesen dolgozó pénzügyi szakemberek érdeke is.

A költségvetési bevételek védelme érdekében is szükség van a változtatásra. Az önadózás rendszerét a könyvelők, adótanácsadók, adószakértők működtetik, ezért fontos, hogy csak megfelelően felkészült, tisztességes szakemberek segítsék a vállalkozásokat a könyvvezetés és az adózási kötelezettségek betartása során – mondta a helyettes államtitkár.

Pankucsi Zoltán szerint a felügyelet felállítása az elmúlt időszak brókerbotrányaihoz hasonló visszaélések megakadályozásában is segíthet. A számviteli fegyelem az egyik legnagyobb biztosítéka annak, hogy a családok megtakarításai biztonságban legyenek – emelte ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.