Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2021. évi Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében a Nemzeti Múzeumban több könyvbemutatót is tartottak. Az Adó Online-on is érdemes szólnunk Tóth Csaba a Pénzek színes világa című kötetéről.
A pénz nem boldogít, de a hiányának lehet következménye boldogtalanság.
A járványhelyzet 2020-ban Tóth Csaba régész-numizmatikust is home office-ba kényszerítette. A Nemzeti Múzeum középkori pénzeinek szakértő munkatársa úgy gondolta, hogy ezt a kényszer karantént érdemes lenne rövid kisfilmek készítésével és közzétételével hasznossá tenni.
Tóth Csaba, a könyv szerzője a Nemzeti Múzeumban tartott könyvbemutatón
A gondolatot tett követte, 2020. március 23 és augusztus 31 között naponta jelent meg egy-egy 3-5 perces pénztörténettel foglalkozó kisfilm, összesen 162 epizód. A vlogok alapvetően a magyar pénztörténettel foglalkoznak, csak a legszükségesebb mértékig adnak kitekintést a világ más területeire, pénzeire. A sorozat később is folytatódott, ha nem is napi rendszerességgel, ma már kétszáz körüli az epizódok száma. A filmek a Nemzeti Múzeum youtube-csatornáján és facebook-profilján jelentek meg, illetve ma is megtekinthetőek.
Az egyes vlogok önmagukban is értelmezhetőek, nem kell az előző részek ismerete ahhoz, hogy a néző megértse az egyébként is könnyen befogadható ismereteket.
A vlogok készítésében segítséget nyújtott Tóth Csabának népes családja mellett sok barát, munkatárs, ismerős is.
A sorozat nagy népszerűségre tett szert, már 2020-ban mintegy 400 ezer megtekintést regisztráltak, minden bizonnyal azóta ez a szám már meghaladta a félmilliót is.
Legyen belőle könyv!
Kár lett volna csak a kisfilmeket közzé tenni, és szép lassan hagyni, hogy az internetes világban kopjon az emlékezetük, ezért Tóth Csaba a vlogok alapján könyvet írt, szerkesztett. Ebben tekintettel volt az egyes részek népszerűségére, illetve arra is, hogy a könyv egy tematikus felépített egészet alkosson. A kiválasztott 109 epizódból állt össze a 100 – általában kétoldalas – történet. A könyvet rendkívül sok fotó teszi tartalmilag és képileg is színessé.
A könyv címlapja
A könyv az elején kapott néhány általános pénztörténeti fejezetet is:
– Mi micsoda a pénzeken?
– Numizmatika és nyelvészet (pénzelnevezések);
– Egy kis matek (átváltási számrendszerek);
– A mérleg nyelve (amikor nem a címlet, hanem a súly számított);
– Azér’ verik a pénzt mer rossz? (pénzkészítési technikák);
– Mennyit ér egy régi pénz?
– A legdrágábban eladott 10 magyar pénz.
A legtöbbért, 750 000 euróért elárverezett magyar pénz III. Ferdinánd király 10 dukátosa 1648-ból
A fejezetek részletes bemutatása meghaladja egy ilyen könyvismertetés kereteit, így csak néhány érdekességre hívjuk fel a figyelmet. A pénz története szorosan összefügg a közteherviselés történetével. Erre számos utalás található a kötetben, ezek közül külön is szólunk két fejezetről.
Az, hogy a régi pénzek fennmaradtak, nem kis részben annak köszönhető, hogy válságos időkben, vagy csak az ellopástól tartva, sokan elrejtették vagyonukat. Ezek sokszor évszázadok, sőt évezredek múlva kerültek, kerülnek elő. A legfontosabb pénzleleteket kilenc fejezetben ismerteti a szerző.
Az újkorban már sokan tisztában voltak azzal, hogy a régi pénzek nem csupán nemesfém tartalmuk alapján jelentenek értéket, ezért – akiknek erre lehetőségük és érdeklődésük volt – elkezdték a pénzeket gyűjteni, több fejezet is szól a jelentősebb gyűjteményekről, gyűjtőkről.
Nem kis dolog, hogy a Nemzeti Múzeum alapítása gróf Széchényi Ferenc nagylelkű felajánlásával vette kezdetét 1802-ben. Könyvtára mellett éremgyűjteményét is felajánlotta, amelynek csak a katalógusa három kötet terjedelmű volt. A 2675 darab, jórészt magyar pénzérem ma is a Nemzeti Múzeum gyűjteményének részét képezi, sőt ma is megvan három átadott éremszekrény.
Az éremképi elemek között gyakori volt a kereszt, Madonna, a címerpajzs, a Szent Korona, az uralkodó arcképe vagy teljesalakos ábrázolása. A koronás magyar címer I. Ulászló magyar király (1440-1444) dénárján jelent meg először. Szent László alakját sok király, fejedelem idézte meg pénzein, még a XVII. században is találunk erre példákat.
Szintén gyakoriak voltak az állatok lépei: oroszlán sas, strucc, medve, de egyéb állatfajták is előfordultak.
Adótörténeti jelentősége is van annak, hogy már a XIII. század közepén (IV. Béla uralkodása idején) a Szlavóniában vert pénzekre a nemes prémje miatt vadászott nyest képe került, ugyanis a kor egyik adófajtája volt a nyestbőradó. A szlavón dénárok kibocsátása a XIV. század közepén megszűnt, de sajátos emléke ennek a pénznek Horvátország mai pénze, a kuna. Kuna magyarul nyestet jelent, és például az egy-, két- és ötkunáson is megjelenik a nyest ábrázolása.
A nyestbőradó ’emléke’ a mai horvát pénzeken
A könyv Szent István ezüstdénárjától a ma használatos forintig ismerteti a magyar pénz történetét, bemutatva a pénzreformokat, az érméket és papírpénzeket, az uralkodók mellett a nemesek és városok által veretett pénzeket, a Rákóczi-szabadságharc, az 1848-49-es szabadságharc pénzeit, utóbbival kapcsolatban Kossuth Angliában és az Egyesült Államokban készíttetett pénzeit.
Többször került sor a magyar történelemben szükségpénzek kibocsátására, máskor a korábbi pénzeket ellenjegyek beütésével, rányomtatásával érvényesítették, ezekről több fejezetben is szó esik.
A nemesfémtartalom csökkenésével, megszűnésével, az olcsón előállítható papírpénz megjelenésével függ össze az infláció megjelenése. Legismertebb ezek közük a koronának az I. világháború időszakában elkezdődött, majd a trianoni békediktátumot követően katasztrofálissá vált pénzromlása, illetve a II. világháború időszakában és azt közvetlenül követően a pengő elértéktelenedése. Ezeket is bemutatja a kötet.
A pénz kibocsátásának elsődleges oka a kereskedelem könnyebbé tétele, illetve a közteherviselés igazságosabbá, mérhetővé tétele. Érmeket (sőt, manapság már papírpénzt is) nem csak a forgalom számára bocsátottak ki, hanem gyakran nevezetes eseményekhez kapcsolódóan is. Ilyen esemény lehetett az uralkodó koronázása, házasságkötése, trónörökös születése, jelentős történelmi események kerek évfordulói (honfoglalás, háborús események, trónra kerülés). Vertek érmeket ajándékozási célból is, ezek gyakran a forgalmi pénzek 50-szeres, 100-szoros súlyával készültek, igen kevés példányban, előfordult, hogy csak egyetlen darabot vertek belőle.
Külön fejezet szól a Nemzeti Múzeum Nobel-díjairól. Ebből három aranyérmét is őriz a múzeum: Szent-Györgyi Albert (1937), Hevesy György (1943) és Kertész Imre (2002) kitüntetéseit.
Hogy mennyire gazdag területről van szó, jól szemlélteti, hogy az 2018-2020-ban három kötetben kiadott, Az Árpád-kori magyar pénzek katalógusa 2500 fényképet és 8000 rajzot tartalmaz (ezt inkább csak a szakterülettel mélyebb ismeretekkel bíróknak ajánlanám).
Nem tartalmaz a könyv irodalomjegyzéket, de a szerző a mű elején szól a legfontosabb irodalmi forrásokról, illetve az egyes fejezetekben külön is felhívja a figyelmet a vonatkozó irodalomra. Egy ilyen ismeretterjesztő jellegű könyvben ez teljesen rendben is van.
Az igen érdekes könyv olvasása közben egy hiátusra is érdemes felhívni a figyelmet: egy ilyen kötethez illett volna egy név- és tárgymutatót készíteni. Reméljük lesz újabb kiadása a műnek, amelyben ez pótlásra kerül.
Az első magyar jövedelembevallás
A vlogok között ugyan nem szerepelt, de Tóth Csaba fontosnak tartotta, hogy önálló fejezetet szenteljen III. Béla király (1172-1196) jövedelemelszámolásának. Ez az első ilyen fennmaradt magyar jövedelemkataszter.
A jövedelemelszámolás célja III. Béla Margittal, VII. Lajos francia király lányával, Henrik angol trónörökös özvegyével kötendő házassága lehetett, bemutatva ezzel a magyar király tehetősségét. Az is elképzelhető, hogy III. Béla fiának, Imrének (később ő lett a király) Aragóniai Konstanciával való házasságkötése előtt készült a kimutatás.
III. Béla dénárja, az előlapi szöveg (BELA) a hátlapon folytatódik R (Rex, mint király) rövidítéssel
A jövedelmi helyzetről a következőket írja a könyv:
| Az oklevél megemlíti, hogy a magyarországi érsekek és püspökök összesen 24 100 márka ezüstöt kapnak a királytól egyházi tized címén, majd felsorolja magának az uralkodónak a bevételeit. A készpénzben és természetben évenként befolyó, összesen 241 000 márka (kb. 56 tonna) ezüst legnagyobb része, több mint negyede (60 000 márka) a pénzverési haszonból származik, ez után következik a vámok, révek, vásárok (30 000 márka) jövedelme, a 72 vármegye hozzájárulása (25 000 márka), a sójövedelem (16 000 márka) és az erdélyi idegen telepesek adója (15 000 márka). A megyésispánok és a szlavón herceg 10 000-10 000 márkával adóztak. A kimutatás a természetben befolyó jövedelmeket 75 000 ezüstmárkára tette. |
A hídpénzről
A közlekedést szolgáló beruházások (hidak, alagutak, utak, csatornák, kompátkelő) sokba kerülnek. Ezek szinte kizárólag közösségi összefogással létesültek/létesülnek, főleg állami vagy települési beruházással. A beruházás megtérülésének sokáig alkalmazott eszköze volt, a létesítmények igénybe vevőitől díjat szedni (egyes országokban, például Norvégiában ezt ma is alkalmazzák).
Lánchíd és alagút bárcák
A hidaknál a díjfizetést ún. hídpénzzel kellett teljesíteni, a hídfőnél felépített kis házikóknál. A hidakon ma már nem kell hídpénzt fizetnünk, így a házacskák szükségtelenné váltak. Fölöslegességük miatt ezeket lebontották, de szerencsére (és a műemlékvédőknek is köszönhetően) több ilyen épület is fennmaradt, például a Szabadság híd pesti hídfőjénél.
A Lánchídon és az alagúton való átkelésért is fizetni kellett. A hídfőnél lévő vámházakban szedték a hídpénzt.
Irodalom:
Tóth Csaba: Pénzek színes világa (Magyar Nemzeti Múzeum Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2020)
