A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rendszámvesztéssel jár, ha a gépkocsi tulajdonosa nem fizeti meg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjának 30 százalékára rúgó baleseti adót, mivel a biztosító az ő adóját is megfizeti a befolyt díjból, így viszont biztosítási fedezet nélkül marad a jármű, és kivonják a forgalomból – hívta fel az autótulajdonosok figyelmét a Generali Biztosító.
Akinek a kgfb-szerződése január elsején „fordul”, úgy kapja a számlát az idei díjfizetésről, hogy az első soron a biztosítási díj, a másikon az adó összege szerepel; mindkettőt be kell fizetni, és az adót a biztosító továbbítja az adóhatóságnak.
Bonyolultabb annak a helyzete, akinek év közben „fordul” a biztosítása, hiszen lehet, hogy az illető egy évre előre befizette a teljes kgfb díját. Neki a biztosító utólag kiszámlázza az idei évre jutó biztosítás díj 30 százalékos adóját. Amennyiben ezt nem fizeti meg a jármű üzembentartója, akkor a biztosító – a befizetett díjból – rendezi az állammal az adót. Ekkor viszont díjhiánya lesz a biztosítottnak, amit a nyilvántartásból észlel a lakóhely jegyzője, és határoz a forgalomból történő kivonásról, amit az okmányiroda hajt végre.
A PBA Biztosítási Alkusz Kft. arra hívta fel a figyelmet, hogy több biztosító két csekket küld ügyfeleinek; előfordul, hogy aki nem hallott a baleseti adóról, csak az egyiket fizeti be. Az alkuszcég arra is figyelmeztet, hogy csoportos beszedési megbízás esetén az átutalások limitjét meg kell emelni az adó összegével. Mindkét teendő elmulasztása a biztosítás, majd a rendszám megszüntetésével jár.
A Generali közleményében kitér arra is, hogy a biztosítás megszűnte és a jármű forgalomból való kivonása közti időre fedezetlenségi díjat kell fizetnie az üzembentartónak, a MABISZ kártalanítási számlájára. Ez napi több száz forint is lehet.
Forrás: MTI
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!