Rétvári: tovább működhet a tao-rendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változatlan formában további hat éven keresztül működhet a társaságiadókedvezmény-rendszer (tao), Brüsszelben pénteken engedélyezték a folytatást – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.


Rétvári Bence úgy fogalmazott, a sportot, kultúrát és filmművészetet támogató, hat éve működő rendszer „jó és hasznos”, új forrásokat teremtett és hosszú távú, kiszámítható finanszírozást biztosított sok intézménynek. Szólt arról is, hogy a tao-t sok támadás érte, törvényességét és eredményességét azonban Brüsszel is elismerte. 

Az államtitkár közölte, a kultúra területén – a költségvetés és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) után – a harmadik legfontosabb támogatási formává nőtte ki magát a tao. 

2014-ben 18 milliárd forint támogatás folyt be a rendszerből, 2015-ben pedig már több mint 22 milliárd forint – ismertette a számokat Rétvári Bence. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Sárfalvi Péter, az Emmi nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az európai unió döntésének köszönhetően újabb hat évre biztosított az utánpótlás-nevelés, a létesítményfejlesztés és a szabadidősport támogatása. 

Az öt látvány-csapatsportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – esetében 2011-hez képest 2016-ra 172 százalékra, azaz mintegy 155 ezer emberrel nőtt a sportolók száma – mondta el a helyettes-államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.