Sok jó példa láncügyletekre (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Példák részletes bemutatásával és elemzésével teszi érthetővé a legbonyolultabb láncügyleteket is az Áfa-kalauz legfrissebb száma. A lap ezen túl folytatja a szlovák áfaszabályok és az ingyenes és ellenérték nélküli ügyletek áfájának bemutatását. Az Áfa-kaluz 2015/7-8-as számát itt rendelheti meg.


Fontos és életszerű példák részletes bemutatásával, elemzésével folytatódik – és egyben befejeződik – a Láncügyletek az áfában című sorozat. Találhat példát részletes magyarázattal többek között olyan láncügyletre, ahol az utolsó vevő szervezi a fuvart, olyanra is, amelyben a közbenső bonyolítja; ezen túl megismerhet háromnál több szereplős láncügyleteket, és megtudhatja azt is, mikor alkalmazható a háromszögügyletes szabály.

Szintén befejeződik Az ingyenes és ellenérték nélküli ügyletek áfája című sorozat; itt az ingyenes és ellenérték nélküli ügyletek második és harmadik ügyletcsoportját alkotó, ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásként adózó ügyletek, illetve ellenérték fejében teljesített közösségen belüli termékbeszerzésként adózó ügyleteket ismerteti a lap – ezúttal is példákkal gazdagon illusztrálva.

A „Vagyonkivonás és ingyenes ügyletek az uniós joggyakorlatban” című írás szintén az ellenérték nélküli ügyleteket választotta témájául, azonban azok jellemzőit az egyes európai bírósági ítéletekben lefektettek alapján mutatja be.

A szakértők válaszolnak rovatban autóhitel kapcsán felszámított költségek számlájának áfatartamáról, céges rendezvényeken kiosztott italok elszámolásáról és mezőgazdasági gép térítés nélküli átadásának áfa-vonzatáról olvashat.

A Bevallás sorról sorra rovatban az „ÁFA bevallás (bevallás, adatszolgáltatás)” megnevezésű 1565 számú kötegelt nyomtatvány „Egyéb” megnevezésű 35., valamint az „Összesen” megnevezésű 36. sorát ismerteti a lap; a 35. sor esetében részletesen bemutatja az abban szereplő adatokkal érintett ügyleteket, a 36. sor kapcsán pedig az elvégzendő adatösszesítés módját.

Az Áfa-kalauz 2015/7-8. számában mindezeken túl folytatódik a szlovák áfaszabályok bemutatása. A lap legfrissebb számát itt rendelheti meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.