Sorsdöntő bér- és adókérdések az Alkotmánybíróság előtt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tevékenységre jellemző keresettel kapcsolatos indítvány tárgyalásával ma kezdi az őszi ülésszakot a nyári szünetről visszatérő Alkotmánybíróság (AB). Most kerül másodszorra a testület elé az indítvány, így akár az is elképzelhető, hogy döntést hoznak az ügyben – írja a Napi Gazdaság.

A vállalkozóknak az idéntől kell fő tevékenységük esetében a piaci viszonyoknak megfelelő díjazást megállapítaniuk a korábban megszokott minimálbér helyett. A szabályozás azonban nem adott minden kérdésre megfelelő választ. A kifogások leginkább arra irányultak, hogy a gyakorlatban lehetetlen lesz megállapítani, mely tevékenységhez milyen díjazás tartozik. Földrajzilag nem homogén egy-egy tevékenység piaci értéke, Budapesten nyilván magasabb tarifával dolgozik akár egy ügyvéd vagy tanácsadó, mint például Csengerben. Ez azonban még a könnyebben megoldható kérdés. Főleg a szolgáltató szektorban jelent majd gondot a piaci díjazás megállapítása, hiszen – érveltek az indítványozók – itt a munka minősége megdobhatja az árat. A fodrászok díja között például akár tízszeres eltérés is lehet.

A jogszabály emellett nem ad semmilyen támpontot, hogy a hatóság egyáltalán mi alapján állapítja meg egy-egy tevékenység piaci értékét. Eredetileg szerepelt ugyan a szövegben, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) listájára lehet majd támaszkodni, ám ez végül kikerült a hatályos törvényből. Márpedig bármiféle mankó nélkül roppant kockázattal jár meghatározni egy olyan keresetet, amelyet reálisnak tart majd az adóhatóság egy ellenőrzés során.

A cikk teljes terjedelemben a Napi Gazdaság Online-on olvasható.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (3. rész)

Sorozatunk előző részeit itt találja. Mauritiuson a pénzügyi év megközelítése alapvetően különbözik az európai megközelítéstől, ugyanis amíg nálunk jellemzően december 31-ével ér véget a pénzügyi év, addig Mauritiuson június 30-ára esik ez az időpont. A könyvek éves zárása is ehhez igazodik, annyi engedménnyel, hogy ettől el lehet térni, ha a cég bármilyen más okból más […]

2024. október 24.

Illeték-kiszabás: mitől is függ a forgalmi érték?

A forgalmi értéknek vagyonszerzés, öröklés esetén kiemelkedő szerepe van, ugyanis ez lesz az illetékfizetés összegének alapja. Miután a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték (illetve a terhekkel csökkentett forgalmi érték, vagyis az ún. tiszta érték), az illetékkiszabási eljárás meghatározó sarokpontja a forgalmi érték-megállapítás. E tekintetben számos kérdés felmerülhet, néhány érdekességre térünk ki cikkünkben.