Sporttámogatás: érdemes figyelni a részletekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az érintett öt sportág (kosárlabda, vízilabda, kézilabda, jégkorong és foci) társaságiadó-kedvezménye már a kezdetek óta rendkívüli népszerűségnek örvend a társaságok és természetesen a sportszervezetek körében is.


Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy nem árt odafigyelni a – látványcsapatsporttámogatásra vonatkozó részletszabályokra, hiszen apróságokon bukhat a kedvezményre való jogosultság.

Az elmúlt évben a legnagyobb zavart az okozta a támogatással kapcsolatban, hogy az eredeti szabályozást a hatálybalépést követő fél éven belül – 2011. december 17-ei nappal – módosították. Ennek ellenére sokan még 2012 végén is az eredeti szabályokat próbálták alkalmazni, illetve nem vették számításba a sporttámogatásokra vonatkozó eltérő előírásokat az általuk korábban kihasznált hasonló kedvezménnyel bíró támogatási formákhoz (előadó-művészeti szervezetek támogatása – közismertebb nevén színháztámogatás , illetve a filmtámogatás) képest.

A támogatás igénybevételéhez szükséges 4 legfontosabb feltételt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – sajnos csak a 2011. évi társasági adóbevallások határidejének lejárta után –2012. június 19-én kiadott tájékoztatójában összegzi:

  • a támogatás teljesítése,
  • a támogatás átutalása legkorábban a támogatási igazolás keltének napja lehet,
  • a támogatást az elkülönített pénzforgalmi számlaszámokra kell teljesíteni,
  • a támogató köteles az adóhatóságot az utalásról 8 napon belül értesíteni.

A fenti feltételek bármelyikének nem teljesítése az adókedvezményre való jogosultság elvesztésével járhat, ezért az egyes feltételek pontos értelmezését érdemes röviden megvizsgálni.

Az adókedvezmény kizárólag attól az adóévtől vehető először igénybe, amelyikben a támogatás összegét átutalták. Az adókedvezmény igénybevételére a támogatás tekintetében az adóévet követő 3 adóévben is lehetőség van. A támogatás teljesítésének napja az a nap, amikor a támogató bankszámláján a terhelés megtörténik.

Sokak figyelmét azonban elkerülte, hogy az előadó-művészeti szervezetek és filmalkotások támogatásával ellentétben a sporttámogatás összege kizárólag akkor érvényesíthető adókedvezményként, amennyiben a támogatási összeg legalább egy részét a támogatási igazolás kézhezvételét követően teljesítette. Nem érvényesíthető adókedvezményként ugyanis a támogatás, ha a teljes támogatási összeg átutalása az igazolás kiadása előtt történt meg.

Az ellenőrizhetőséget célozza az az intézkedés, amely szerint a támogatási összeget kizárólag a támogatási igazolásban szereplő elkülönített pénzforgalmi számlákra lehet átutalni. Ezzel a készpénzben történő támogatást a jogalkotó kizárja, ami feltétlenül üdvözlendő lépés az átláthatóság szempontjából. Az elkülönített számlák továbbá világosan nyomon követhetővé teszik a támogatások felhasználását (legalábbis a szállítók azonosítását) az ellenőrzést végző szervek számára.

Sporttámogatás kalkulátor
AzRSM DTM sporttámogatás kalkulátoraaz adókedvezmény mértékének meghatározásához nyújtsegítséget.

Fontos figyelmet szentelni a sporttámogatás esetében a támogató értesítési kötelezettségére is, amely szerint a támogatás átutalását 8 napon belül a bankkivonattal együtt igazolni kell az adóhatóságnak. Ugyanakkor el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy az értesítés határidőn belüli elmulasztása feltétlenül megakadályozza az adókedvezmény adóévi igénybevételét. Az elkésett értesítés ugyanis mulasztási bírságot eredményez, amelynek összege legfeljebb 100 ezer forint. A kapcsolódó kormányrendelet szövegét megvizsgálva azonban látható, hogy az elkésett értesítés az adókedvezmény igénybevételét csak abban az esetben akadályozza, ha a támogató ezt nem pótolja, még a társaságiadó-bevallás benyújtása (az adókedvezmény igénybevételének napja) előtt.

Látható, hogy a sporttámogatás adókedvezményének feltételei részletesen szabályozottak, melyek teljesítését érdemes leellenőriznie a támogatást nyújtó társaságoknak még a 2012. évi társaságiadó-bevallás benyújtása, azaz az adókedvezmény igénybevétele előtt.

A bejegyzés szerzője Fajcsák Gábor, az RSM DTM Hungary Zrt. adószakértője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.