Szja bevallás 2014: ezekhez a határidőkhöz kell igazodnunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még ismerkedünk az új szabályokkal, de már hamarosan számot kell adni a 2013-ban megszerzett jövedelmeinkről. Az adóbevallási szezon januárban elkezdődött, a NAV már postázta a bevallási nyomtatványokat, és január végéig mindenkinek meg kell kapnia a munkáltatói és kifizetői igazolásokat. Összegyűjtöttük a legfontosabb határidőket, amire az szja-bevallásnál az adózóknak, a kifizetőknek és a munkáltatókra figyelniük kell.


A NAV már postázta az szja-bevalláshoz szükséges nyomtatványokat, akik azonban tavaly elektronikus úton nyújtották be bevallásukat, csak elektronikus formátumban, az ügyfélkapus tárhelyükre kaptak értesítést. A személyi jövedelemadó-bevallást a tavalyi évhez hasonlóan önadózással vagy munkáltatói adómegállapítással teljesíthetjük.

Önadózóként adónyilatkozatot tehetünk, és továbbra is készíthetünk egyszerűsített bevallást az adóhatóság közreműködésével, vagy választhatjuk az adóhatóság közreműködése nélküli bevallást.

2014-ben az alábbi határidőkhöz kell igazodni:

2014. január 31.

  • Munkáltatói jövedelemigazolás kiadása (13M30)
  • Egyéb kifizetői jövedelemigazolások kiadása (pl. családtámogatások, táppénz, ekho)
  • Nyilatkozat (13M29)a munkáltatónak arról, hogy munkáltatói adómegállapítást kérünk

2014. február 17. (február 15. szombatra esik)

  • Adókedvezményekre jogosító kifizetői igazolások kiadása
  • Nyilatkozat az adóhatóságnak arról, hogy egyszerűsített adómegállapítást kérünk (1353NY). A határidő jogvesztő, ha nem adjuk le időben a nyilatkozatot, önadózónak kell lennünk

2014. február 25.

  • a 1353-as bevallás beküldése egyéni vállalkozóknak, eva-adózóknak, áfa hatálya alátartozó őstermelőknek és magánszemélyeknek

 

2014. március 20.

  • Az adókedvezmények igénybevételéhez kiadott kifizetői igazolások átadása munkáltatónak, ha munkáltatói adómegállapítást kértünk és azt a munkáltató elkészíti

2014. április 30.

  • Az adóhatóság megküldi az általa elkészített egyszerűsített bevallási ajánlatát (1353E) az adózónak

2014. május 20.

  • Önadózók adóbevallásának megküldése az adóhatósághoz (1353 bevallás)
  • Csökkentett adattartalmú bevallás megküldése az adóhatóságnak (1353M)
  • Egyszerűsített bevallás (1353E) megküldése az adóhatóságnak javítva vagy javítás nélkül (az ajánlat visszaküldése)
  • Munkáltatói adómegállapítás elkészítése és átadása/megküldése a munkavállalónak
  • Rendelkezés az adó 1+1 százalékáról
  • Adónyilatkozat benyújtása (1353ANY) az adóhivatalhoz

2014. június 10.

  • A munkáltató elektronikusan továbbítja az adóhatóságnak a munkáltatói adóbevallást

2014. június 20.

  • Az adóhatóság visszaküldi az újraszámolt egyszerűsített bevallást az adózónak, ha a javítás alapján más a befizetendő vagy visszaigényelhető adó.

Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.