Szja: február 1-ig tehető bevallási nyilatkozat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 1-jéig választhatják a személyi jövedelemadó (szja) bevallás új formáját az erre jogosult magánszemélyek, vagyis kérhetik, hogy az adóhatóság készítse el helyettük a bevallást. Aki nem felel meg a bevallási nyilatkozat feltételeinek, a többi, már ismert bevallási mód valamelyikét alkalmazhatja.


Az idei évtől egy újabb lehetőség áll a magánszemélyek rendelkezésére az szja bevallásához, kérhetik, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el adóbevallásukat. A bevallási nyilatkozatot azok választhatják, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, nem érvényesítettek kedvezményt és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot.

A bevallási nyilatkozat választása nagyon egyszerű, a munkáltatótól a tavalyi jövedelemről kapott nyomtatványon (15M30), egy „X” jelöléssel lehet felkérni az adóhatóságot a bevallás elkészítésére. Ennek határideje február 1. Akiknek több munkáltatójuk van, bármelyiknél nyilatkozatot tehetnek, akiknek pedig jelenleg nincs munkáltatójuk, közvetlenül a NAV-hoz fordulhatnak (15NY31-es adatlap). A bevallási nyilatkozat választása esetén az adózóknak nincs egyéb teendőjük az szja bevallásával kapcsolatban, a hivatal a későbbiekben kizárólag azokat keresi meg, akiknek visszaigényelhető, vagy befizetendő adójuk van.

Aki nem felel meg ezeknek a feltételeknek, de szeretné a NAV közreműködését igénybe venni, idén is választhatja az egyszerűsített bevallást, amit február 15-ig lehet kérni az adóhatóságtól. Ennek lényege, hogy a NAV a rendelkezésére álló adatok alapján elkészíti, és elküldi az adózónak az egyszerűsített bevallást. Ha az adózó egyetért annak tartalmával, nem kell semmit tennie, általa benyújtott bevallásnak minősül május 20-án. Amennyiben a bevallás javításra, kiegészítésre szorul, az aláírt – javított adatokkal kiegészített – példányt május 20-áig vissza kell juttatnia az adóhatósághoz. Elsősorban az a magánszemély kérheti az egyszerűsített bevallást, akinek 2014-ben olyan adóköteles jövedelme volt, amelyből munkáltató, kifizető adót, adóelőleget vont le. Az sem kizáró ok, ha valaki ingatlan-adásvételből jutott jövedelemhez, egyszerűsített foglalkoztatásból szerzett bevételt, illetve családi kedvezményt érvényesített.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

Továbbra is lehetőség van arra is, hogy az adózó munkáltatójától kérje az adó megállapítását, erre a bevallási nyilatkozathoz hasonlóan február 1-jéig van mód. Ezzel a lehetőséggel azok élhetnek, akik kizárólag egy munkahelyről kaptak az elmúlt évben adóköteles jövedelmet. A munkáltató azonban nem köteles elkészíteni a bevallást.

Az önadózók idén is választhatják a teljes és a csökkentett adattartalmú bevallást, valamint az egyoldalas adónyilatkozatot is, amit söralátét-bevallásnak is neveznek, az szja-bevallás határideje május 20.

Az Adó Online szja-bevallási sorozata a jövő héten indul.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.